Fontos döntések és összhang jellemezte a Képviselő-testület ülését.
Város
2022. máj. 27.

Fontos döntések és összhang jellemezte a Képviselő-testület ülését.

Beszámolókról, a 2021. évi költségvetés teljesítéséről és az Ózdi Polgármesteri Hivatal tavalyi évben végzett munkájáról is szó esett a Városháza nagy tanácstermében megtartott ülésen.

Harminc napirendi pontot tárgyalt meg Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ma délelőtt.

Az Ózdi Rendőrkapitányság tavalyi évben végzett munkájáról szóló beszámolóval kezdődött Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testületi ülése. Két kérésük volt a grémium felé. Egyik, hogy az állomány tagjai kapjanak túlórapénzt, a másik pedig, hogy állítsák vissza a közös szolgálatot az Ózd Városi Rendészettel. A testület elfogadta és pénzösszeggel is támogatta a hatóságokat. Ezt követően szó esett a 2021. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól, a tavalyi évi költségvetés teljesítéséről és a maradvány felhasználásáról egyaránt.

A mai napon a legfontosabb döntésünk a tavalyi évi költségvetésünk teljesítésének az elfogadása. Jól látszik, hogy a több mint ötszáz millió forintos többlet bevételünk keletkezett a központi kormányzat részéről, valamint a városban működő vállalkozások jó teljesítményének köszönhetően, több mint egymilliárd forintos helyi iparűzési adó bevételre tettünk szert a tavalyi évben. Mindezt kiegészítette a takarékos gazdálkodás, ennek köszönhetően biztonságosan működött az önkormányzat.” - mondta Dr. Csuzda Gábor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Egy napirendi pontot zárt ülésen tárgyalt meg a grémium. Ennek során az Ózdi Városi Könyvtár igazgatói munkakörének betöltésére Csörgőné Csépányi Krisztinát, az intézmény korábbi megbízott vezetőjét választották meg. Ezt követően az önkormányzati cégek előző éves beszámolói, valamint a 2022. évi üzleti terveik kerültek előtérbe.

A mai testületi-ülésen főként beszámolókat tárgyaltunk. A rendőrkapitányság beszámolóját és az önkormányzati cégeknek a beszámolóit, akik eredményes működésről adtak tanúbizonyságot. A képviselő testület mindent egyhangúlag elfogadott. Volt egy olyan napirendi pontunk is, amely egy újabb fejlesztést jelent a városban, ez pedig a sportpályák területén egy újabb műfüves futballpálya kialakítását tartalmazza, amelynek köszönhetően az ózdi utánpótlás csapat az edzéseit méltó körülmények között tarthatja meg. Mindent összevetve egy eredményes és hosszú testületi-ülésen vagyunk túl, ahol a képviselők tanúbizonyságot adtak az együttműködésről.” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Az Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője, Halász Sándor beszámolt a veszteség okáról, valamint a gázbeszerzési tárgyalások várható kimeneteléről. Több, a napokban kezdődő beruházásról is szót ejtett. Az ÓzdInvest Kft. és az Ózdi Sport-és élményközpont egyaránt nyereséggel zárta az évet több sikeres beruházás van a hátuk mögött. Előbbi folytatja az előre feltöltős villanyórák beszerelését, amely meggátolja, hogy a lakók közüzemi tartozást halmozzanak fel. Az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. beszámolója esetében is pozitívan vélekedett a grémium. Az Ózdi Polgármesteri Hivatal 2021. évben végzett munkáját is megvitatták a tagok.

Két nagy szakaszra bontható az év. Az első félévben a pandémia miatt a polgármester úr gyakorolta a képviselő-testület feladatát és hatáskörét, a második félévben viszont már nem. Akkor voltak képviselő-testületi ülések. Az első félévben a polgármester úr feladata volt a testület feladatainak ellátása. Nagyon fontos feladatunk volt még a 2021-es évben az ÓKÜSZ, Ózdi Központi ügyfélszolgálatnak a kialakítása, amely szeptember 10-én lett átadva. Ez folyamatosan bővül és hála Istennek mára az MVM cégcsoport csatlakozása révén minden közszolgálatatással kapcsolatos ügyet itt tudnak intézi az ózdi polgárok korrekt, kulturált körülmények között.” - mondta dr. Almási Csaba, jegyző.

Ellátták továbbá azokat a feladatokat, amelyek a fejlesztésekkel, pályázat beadásokkal kapcsolatosak. Szó esett továbbá az Ózdi Városi Rendészet és az Ózd és Térsége Polgárőr Egyesület 2021. évi munkájának beszámolójáról, sportszervezetek és alapítványok támogatásáról, valamint az Ózd-Szenna térségében található Közösségi Ház elnevezéséről egyaránt. A napirendi javaslatok mindegyikét elfogadták a tagok.