Rendezett terület
Város
2018. ápr. 17.

Rendezett terület

Rendben zajlanak a Városi Piaccal kapcsolatos tereprendezési munkálatok.

Korábban négyszázmillió forintos pályázatot nyert el városunk egy termelői piac létrehozására. Az önkormányzat a pályázat végrehajtása előtti munkálatokat megelőzően az Ózdi Városüzemeltető Intézmény bevonásával végzi el az ideiglenes árusítási hely kialakításának feladatait. Ennek eredményeként a régi területet és a most kialakított 3000 négyzetméteres részt összenyitják. Jelenleg a kerítést építik a dolgozók.

Márciusban a Városüzemeltető Intézmény munkatársai nagy erőkkel hordták el a földet a Sárli telepre. Most ennek már semmi nyomát nem látni. Mára eltűntek a nagy munkagépek a 3000 négyzetméteres területről. A tereprendezésnek oka van, ugyanis azok az árusok, akik jelenleg a piac azon részen végeznek kereskedelmi tevékenységet, ahol később építkezni fognak, ideiglenesen átkerülnek majd a most kialakított részre.

„Készülünk az új piac építésére, ez egy területet fog igénybe venni, ahol munkavégzés fog zajlani. Ezért ki kellett alakítani egy másik terültet, ahol elhelyezkedhetnek azok az árusok, akik a munkavégzés területéről el kell, hogy költözzenek. Ez pedig itt a nyilvános mellékhelyiség háta mögött lévő terület, ami korábban az Ózdi Szakképzési Centrumhoz tartozott” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

Szinte minden feladatot az ÓVI dolgozói végeztek el, kivéve a korábban olajtárolóként funkcionáló építmény elbontását, ahhoz ugyanis külső vállalkozó segítségét vették igénybe.

„Elszállítottunk mintegy 900 tonna földet innen, volt itt egy olajtároló, amit szét kellett szednünk, majd 1077 tonna salakot kellett ide hordanunk. Durva és finom salakot. Nagyjából háromszázszor fordultunk a teherautókkal. Igénybe vettük a saját teherautóinkat, saját gépeinket, valamint a talajgyalut, az úgynevezett grédert. Ezzel a föld elgyalulását, illetve a salak elterítését végezte. A többit pedig kézi munkával csináltuk” - mondta Dubovinszky László, az  Ózdi Városüzemeltető Intézmény műszaki vezetője.

A salakot nagyjából húsz centiméter magasságban terítették szét. Hamarosan összenyitják a régi és a mostani területet olyan módon, hogy a jelenlegi kerítést megtartják, de két hat méteres részen eltávolítják a vas elemeket, amely majd átjáróként fog szolgálni. Jelenleg a  körbekerítés zajlik. A dolgozók összesen kilencven oszlopot helyeznek el a ferde támasztó lábakkal együtt. Ennek nagy része már a helyére került. Ezt követően 140 méter dróthálót húznak ki közé. A munkálatokkal a tervek szerint jövő hét közepére készülnek el.