Piaci modernizáció
2017. jan. 31.

Két éven belül 400 millió forintból újulhat meg a Városi Piac és környéke.

Ózd Város Önkormányzata a Területi Operatív Program keretében tavaly sikeresen pályázott a piaccsarnok és a zöldséges piac felújítására. A beruházás előkészítő munkálatai már ebben az évben elkezdődnek.

Régóta fennálló problémák oldódnak meg a jövőben a Városi Piac területén. A korszerűtlen állapotok felszámolása érdekében az ózdi önkormányzatnak lehetősége nyílt termelői piacok kialakítására pályázni. A szükséges lépést azt tette indokolttá, hogy a piaccsarnok és környéke már rendkívül elavult, a zöldséges piacon nincs fedett rész, sem vizesblokk és az útburkolat is egyre rosszabb állapotban van. Az elnyert pályázati forrásból érdemi változás történhet meg. A projekt jelenleg a tervezés fázisában van. A látványtervek már elkészültek, de a modernizációs folyamatba bele kívánják vonni az árusokat is, hogy mindenki megelégedésére szolgáljon a beruházás.

„Új árusító helyiségek fognak épülni, lesznek zártak is, valamint új út építését is magába foglalja a terv, tehát a piac megközelíthetőségét is javítjuk. Le lesznek burkolva azok a területek, ahol a vásárlók közlekednek, és fedett árusítóhelységek között történhet majd meg a vásárlás” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

A látványterveket megmutattuk a piaccsarnok vásárlóközönségének és kereskedőinek is, hiszen őket érinti leginkább az, hogy a jövőben milyen körülmények között cserélnek majd gazdát a portékák. A legtöbben a fedett térnek örülnek, hiszen a vevők, az eladók és az általuk kínált termékek nem lesznek annyira kitéve az időjárási körülményeknek, mint most.

„Ott kint fáznak. Az a nagy helyiség nagyon jó lenne, mert azok is beférnének, akik kint árulnak. Csak hát a helyet meg kell venni akkor is, ugyanúgy, mint ahogy itt bent. De csak jobb lenne mint most, hogy odakint fagyoskodnak” - nyilatkozta Fehér Ferencné.

„Ez a mostani állapot romos, nem jó. Ez az új látványterv, amit most mutatott nekem nagyon jó lenne, ha kivitelezve is lenne. Mert ez már nagyon ráférne erre a városra” - mondta Nagy Attila.

„Újságból értesülök én is, meg interneten beszélgetünk erről másokkal, ott láttuk ugyanezt a látványtervet, de eddig még senkitől semmiféle tájékoztatást nem kaptunk” - fogalmazott Szalári Istvánné, kereskedő.

A pályázat keretében új zöldfelületeket is kialakítanak, valamint a terület nyilvános WC-jét is felújítják és akadálymentesítik. Az előkészítő munkálatok jelenleg is zajlanak és hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást. A kivitelezés már ebben az évben elkezdődhet és a tervek szerint 2018-ra be is fejeződik a piac megújító beruházás.

 

(forrás)