Zöldülő környezet
2020. okt. 29.

Bezöldült az Ózd felirat környezete.

A nemrég átadott látványosság körül az Árpád vezér úti Közösségi Házba járó gyerekek több tő tuját, levendulát és pampafüvet ültettek el. A terület szebbé tételére a Humán kapacitások fejlesztése az ózdi járásban elnevezésű projekt adott lehetőséget.

Nemrég adták át a Bolyki elágazóban lévő Ózd feliratot. Bár a látványosság környezetében több jókora méretű fa is található, ma még zöldebb lett a terület. A Humán kapacitások fejlesztése az ózdi járásban elnevezésű projekt keretein belül ugyanis bokrokat ültettek. Ezek gödreit már tegnap kiásták, ma délelőtt pedig azok a hátrányos helyzetű általános iskolás gyerekek szorgoskodtak ott, akik szabadidejükben az Árpád vezér úti Közösségi Házban vesznek részt különféle programokon.

„Fát ültetni jöttünk ide, és azért jó a faültetés, mert szebbé teszi a lakókörnyezetünket, tisztítja a levegőt a faültetés. Örülök, hogy részt vehettem az ültetésben, hiszen ez itt a városunkban maradandó lesz. Ezért reméljük, hogy mindenki nagyon fog rájuk vigyázni” - mondta Birta Ajsa.

A projektstáb segítségével a gyerekek rengeteg növényt elültettek. A terület elé több tő pampafüvet, levendulát és gömbtuját helyeztek el, míg két oldalra tuják kerültek. Többen igen aktívan vettek részt a feladatban, hiszen akadtak olyanok, akik ásóval rendezték a földet a bokrok tövén.

„Egy közösségi színtér került nemrégiben átadásra a mögöttem látható Ózd felirat formájában, és ekörül pedig olyan zöld környezet megteremtésén fáradoznak a kivitelezők, aminek az elsődleges és legfontosabb célja a környezettudatosságra való nevelés, különösen a hátrányos helyzetű fiatalok, gyermekek számára, hogy tanuljanak meg a közösségben, egy szép környezetben élni. Az a cél, hogy erre vigyázzanak, büszkék legyenek, és magukénak érezhessék ezt” - emelte ki Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

A jó gyakorlat bemutatása mellett a szakemberek remélik, hogy a most kiültetett bokrok is fokozzák majd az újonnan létrehozott közösségi tér vonzerejét. Emellett arra kérik a lakosságot, hogy vigyázzanak a növényekre, hogy azok sokáig ékesíthessék az Ózd felirat környékét.

 

(forrás)