Kerékpárút-hálózat
Jól haladnak a kerékpárút-hálózat munkálatai városunkban.
Több szakaszon már elkészültek az építkezéssel és a nyomvonal felfestésével, azonban ezeket a részeket a biciklisek még nem vehetik használatba addig, amíg a kivitelezők ki nem helyezik a közlekedési táblákat. A Piac úti híd szélesítése még hátravan, ugyanúgy, ahogy több vonal kiépítése is.
Július elején aszfaltozták le a kivitelező munkatársai a kerékpárút-hálózat egyes szakaszait, majd később a felezővonalat is felfestették. Azonban például az új körforgalomnál jelenleg kordonnal találják szembe magukat azok, akik a bicikliúton közlekednének. A kerékpárút-hálózat már elkészült szakaszait egyelőre még nem vehetik igénybe azok, akik biciklivel szeretnének közlekedni Ózdon, hiszen a közlekedési táblákat még nem helyezték ki. Egyébként az új körforgalomban a biciklisekkel szemben az autósoknak lesz majd elsőbbségük.
A Piac úti parkolónál viszont a kerékpárosoknak lesz elsőbbségük a parkolóból ki-, és az oda behajtó járművekkel szemben, így itt majd fokozott figyelemmel kell közlekedni. A piac oldalán is haladnak a munkálatok. A bicikliút és a járda szegélyköveit már lerakták, valamint a tervek szerint még ma kiépítenek öt lépcsőt és egy rámpát, hogy a vásárlók a hétvégén már könnyebben eljussanak az árusítóhelyekhez.
„A kerékpárút-hálózat munkálatai a híd előtti szakasznál tartanak a piac területén, ami azt jelenti, hogy a jövő heti hídépítés kapcsán egy húsz méterre a híd előtt megállunk, hogy a munkagépekkel még tudjunk majd mozogni. Ezzel párhuzamosan már ma elkezdődött a hídalap vasszerelése, és a zsaluzat készítése” - nyilatkozta Gyurkó Tibor, a Lasped Kft. építésvezetője.
A Piac úti hidat jövő héten alapozzák, azonban ez a közlekedést nem érinti. A beton kötési ideje 21 nap, így ez is meghosszabbítja a munkafolyamatot. A kiegészítéssel hozzávetőleg 15 méter széles lesz, a tervek szerint szeptember végére 90 százalékban elkészül.
„Örülök neki, hogy van bicikliút, mert minden nap sokat szoktam bringázni” - mondta Soós Máté.
Maga az épített út- és járdahálózat összesen hozzávetőleg három és fél kilométer hosszú lesz. Egyes szakaszokon, például a Március 15. úton ma már felfestették a kerékpáros nyomot, a tó felőli oldalán pedig járdát építenek majd ki. Nyitott kerékpársávval többek között a Kőalja úton is találkozhatnak. A Bolyki főúti terveket pedig úgy alakították ki, hogy a kerékpárút építése miatt ne kelljen kivágni az szakaszt szegélyező fákat.
![A piac melletti szakasz A piac melletti szakasz](https://www.ozd.hu/static/11314_s.jpg)
![A Piac út A Piac út](https://www.ozd.hu/static/11315_s.jpg)
![A körforgalom kijárata a Sárli út felé A körforgalom kijárata a Sárli út felé](https://www.ozd.hu/static/11316_s.jpg)
![Kerékpárút a Piac út mellett Kerékpárút a Piac út mellett](https://www.ozd.hu/static/11317_s.jpg)
![A kerékpárút A kerékpárút](https://www.ozd.hu/static/11313_s.jpg)
![Kerékpár sáv az út szélén Kerékpár sáv az út szélén](https://www.ozd.hu/static/11318_s.jpg)
![Útburkolati jel festése Útburkolati jel festése](https://www.ozd.hu/static/11321_s.jpg)
![A tervezett kerékpárút helye a Bolyki főúton A tervezett kerékpárút helye a Bolyki főúton](https://www.ozd.hu/static/11322_s.jpg)
![Kerékpárút a piac mellett aszfaltozás előtt Kerékpárút a piac mellett aszfaltozás előtt](https://www.ozd.hu/static/11323_s.jpg)
![Kerékpárra figyelmeztető útjelzés Kerékpárra figyelmeztető útjelzés](https://www.ozd.hu/static/11319_s.jpg)
![A kerékpárút és a Piac út kereszteződése A kerékpárút és a Piac út kereszteződése](https://www.ozd.hu/static/11312_s.jpg)
![Kerékpárra figyelmeztető útjelzés Kerékpárra figyelmeztető útjelzés](https://www.ozd.hu/static/11320_s.jpg)