Tavaszi virágokat ajándékozott az Aktív Zóna Alapítvány Kuratóriuma a Zalai utca lakóinak
Város
2022. máj. 13.

Tavaszi virágokat ajándékozott az Aktív Zóna Alapítvány Kuratóriuma a Zalai utca lakóinak

Közel ötszáz tő tavaszi virágot osztottak szét családoknak az Aktív Zóna Kuratórium tagjai a Zalai utcában. A mostani akció egy nyertes pályázatnak köszönhető.

Színpompás virágok sorakoztak a Zalai út lakóházai előtt. Csak egy aláírással kellett fizetni az ott lakóknak azt jelezve, kik viselik a növények gondját a jövőben. Ebben az évben az Aktív Zóna Kuratórium a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával, ismét pályázatot nyert. Ennek köszönhetően, 472 tő virág megvásárlására volt lehetőség, ezért minden utcabeli család, 3-4 cserép virágot vihetett haza. Az „Én kis kertem, mi kis kertünk” – elnevezésű pályázat keretein belül hét rendezvény megvalósítására lesz idén lehetőség. A virágok ajándékozása, már a második lebonyolított alkalom.

„Az egész pályázatnak a célja az, hogy tovább tudjuk vinni ennek a térségnek a szépítését, építését. Tulajdonképpen a lakóknak az igénye szabta meg, hogy mire is pályázzunk, a közös beszélgetések során az hangzott el a legtöbbször, hogy legyen virágosítás. Csináltunk már például utca jelzőtáblákat, de nagyon sok mindent megvalósítottunk már az elmúlt 22 éveben.” - mondta Fürjes Pál az Aktív Zóna Alapítvány elnöke.

A virágokat az Aktív Zóna Alapítvány egy helyi őstermelőtől vásárolta. Az utcában lakók az általuk kiválasztottakat vihették haza kiültetni, ezzel is hozzájárulva a szebb utcaképhez. Harsogó rózsaszín, sápadt fehér, és élénk narancs színű növények közül lehetett választani. Az akció iránt nagy volt az érdeklődés. Az utcában élők nagyon örültek az ajándékba kapott virágoknak, akiket szórólapokkal értesítették a délutáni programról a szervezők.

„Én muskátlit fogok választani, mert nagyon szerencsétlenül jártam tavasszal, nagyon bátor voltam, és hamar kiraktam a muskátlikat és elfagyott. Természetesen nem csak ennyi van, mert már vettem egy párat. Ez még egy kis többlet lesz, úgy-hogy nagyon örülök.” - fogalmazott Gajnutné Lestál Katalin.

Az ajándékba szánt virágok pillanatok alatt helyükre kerültek. A kuratóriumi tagok munkájukat továbbra is töretlenül folytatják, hiszen a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy egyre többen érdeklődnek a rendezvények iránt. Az Aktív Zóna Kuratórium megalakulása óta pályázatok segítségével sok mindent megvalósított a környékbeli lakók örömére. A Zalai utcában működő szervezet 22 éve tűzte ki célul, hogy a térségben élőket aktivizálják, számukra különböző programokat szerveznek annak érdekében, hogy a kis lakóközösséget még közelebb hozzák egymáshoz. A civil szervezetnek köszönhetően rendeztek már utcabált, illetve nyárbúcsúztatót.