Helyi ügyek

Városunkba látogatott Tóth Bertalan. Az MSZP társelnöke elsőként a Szolgáltatóház környékén kérdezte a helyieket a problémákról, majd a városi televízió Háttér című műsorának felvételén vett részt.

Nem először jár városunkban Tóth Bertalan a Magyar Szocialista Párt társelnöke. Ezúttal Kiss Sándor országgyűlési képviselőjelölt invitálására érkezett Ózdra. A program kezdetén a Szolgáltatóház környékén találkoztak az emberekkel. Néhány szóban próbálták bemutatni a terveket, amit szeretnének megvalósítani és meghallgatták a helyiek problémáit.

„A legfontosabb, hogy az ózdiak miként élik meg a mindennapjaikat. Nekem az a tapasztalatom, hogy nagyon nehéz itt a megélhetés. Alacsonyak a nyugdíjak és a bérek, probléma van a munkahelyekkel, nagyon nehéz munkát találni. Mi ezen akarunk változtatni. A közös programunkban is kiemelt pont az, hogy emelni kell az alacsony béreket és nyugdíjakat. Az alacsony béreket például úgy, hogy adómentessé szeretnénk tenni a minimálbért, ezzel is segíteni a mindennapi megélhetést” - hangsúlyozta Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt társelnöke.

A politikus szerint ugyanakkor ehhez változás kell, mert az Orbán-kormány mostani lépései egyszerű szavazatvásárlásról szólnak. Kifejtette, hogy a voksolás szempontjából kiemelten fontos az ellenzéki összefogás. Külön szerencsés, hogy vannak viták a résztvevők között, hiszen az érdekütköztetés után születhet meg a legjobb alternatíva egy problémára.

„Azt gondolom, hogy eddig is azt hangsúlyoztuk, hogy minden választás előtt nagyon sok ígéret hangzott el. Egyik jelszavunk, hogy az ígéretekből elég volt Ózd és térsége számára, most már a tettekre van szükség. Nem hiszem, hogy választás után kell majd ezekről beszélni, hanem már most vitassuk meg, hogy milyen lehetőségeink vannak, és mi az amire szüksége van a választókerületnek” - mondta Kiss Sándor, az Egyesült Ellenzék országgyűlési képviselőjelöltje.

Ezt követően a delegáció a városi televízió szerkesztősége felé vette az irányt. Itt Bukovinszky Zsolt vendégei voltak a Háttér című műsorban. Az adásban szó lesz többek között a közelgő választásról, és a járványkelezésről is. A beszélgetést hétfőn este fél nyolctól láthatják az Ózdi Városi Televízióban.

(forrás)