Második gyertya
Város
2021. dec. 6.

Második gyertya

Meggyulladt a második gyertya is az adventi koszorún. Az eseményen beszédet mondott Zsuponyó Anett és Csikainé Mihalik Éva, református lelkipásztor.

A második adventi gyertyagyújtásra is sokan látogattak ki a Városház térre. Ebben az időszakban napjainkat áthatja a várakozás és a jóra való törekvés. Zsuponyó Anett, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke köszöntötte a jenlévőket. Kifejtette, hogy a hozzánk legközelebb állókkal éreztessük azt, hogy mennyire szeretjük őket, hiszen ez létszükségletünk.

„Azért élünk, mert szeretnek minket és addig élünk, amíg szeretni tudunk. Hamarosan karácsonyfát állítunk, mézeskalácsot és bejglit sütünk. Előszedjük az eldugott ajándékokat és kicsinosítjuk a lakást. Alaposan felkészülünk, de nem csak a környezetünket kell elrendeznünk. Ha megérkezik a karácsony, úgy találjon bennünket, hogy lelkünk az igazi találkozásra öltözzön ünneplőbe” - mondta Zsuponyó Anett, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke.

Ezt követően Csikainé Mihalik Éva, református lelkipásztor szólt a résztvevőkhöz, aki egy történetet is megosztott a hallgatósággal, de a jelenlegi helyzetről és a bizonytalanságról is beszélt.

„Úgy tűnik, hogy történelminek nevezhető időnk változás korában jár. Ám hogy milyen irányba változik, még homály fedi. Ám ez nem jótékony homály, sokkal inkább baljós. Talán éppen ezért kell most nekünk nagyon az advent, mert ugyanazt jelenti, ugyanúgy evangélium, mint eddig. Csak most a sok bizonytalanság közben végre lehet nekünk azzá, aminek lenni kell. Biztos fogózó, lelkünk fundamentuma, a jövő reménye” - fogalmazott Csikainé Mihalik Éva, református lelkipásztor.  

A lelkipásztor szavai után a résztvevők az adventi koszorú köré gyűltek, amelyen Zsuponyó Anett és Csikainé Mihalik Éva közösen gyújtották meg a második gyertyát. A remény gyertyája arra emlékeztet minket, ahogy az angyal hírül adta Máriának, majd Józsefnek is az örömhírt, hogy ők nevelhetik fel Isten Fiát, Jézust.