A világháború hőseire emlékeztek Sajóvárkonyon
A Magyar Hősök Napján a világháborúban elesettekre emlékeztek Sajóvárkonyon. Az emlékműnél többen is elhelyezték koszorúikat.
Az első és második világháborúban, a hazáért életüket adó hazafiak előtt tisztelegtek a sajóvárkonyi római katolikus templom kertjében. A Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület huszárai díszegyenruhában vonultak az emlékműhöz, ahol felvonták a nemzeti színű zászlót. Majd Sikur Ádám Wass Albert Gyertyaláng című versével készült a megemlékezésre.
Az elesett katonák nem önként váltak háborús hősökké, erről is beszélt Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke.
„Én ilyenkor arra gondolok, hogy vannak anyák és nagymamák, vannak családok, akik ezeket az embereket siratták. És nem egy évben egyszer, hanem minden nap, a napnak minden órájában. A történelem folyamán sajnos ők nem akartak hősök lenni. Muszáj volt nekik. Menni kellett. Ha visszanézünk a történelemben, a nagyhatalmak vesztesei ők” - mondta Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke.
Az eseményen Mischinger Ferenc római katolikus plébános könyörgött az elesettek lelki üdvéért.
„Te láttad küzdelmüket, aggodalmukat, szenvedésüket s vérük hullását. Irgalmazz nekik és adj megnyugvást az örök békesség honában. Kegyelmedbe ajánljuk őket Urunk, Istenünk” - fogalmazott Mischinger Ferenc, római katolikus plébános.
A koszorúzásban a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület tagjai működtek közre. Ózd Város Önkormányzata nevében Kellóné Mezőtúri Márta helyezte el az emlékezés virágait, majd a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a KDNP közösen rótták le tiszteletüket a hősök emlékművénél. A Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetsége, a Sajóvárkonyi Egyházközség, majd a Sajóvárkonyi Erdőbirtokossági Társaság is koszorúzott. A megemlékezést szentmise és agapé zárta.
![A sajóvárkonyi római katolikus templom kertjében lévő emlékmű. A sajóvárkonyi római katolikus templom kertjében lévő emlékmű.](https://www.ozd.hu/static/29290_s.jpg)
![Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke is megemlékezett az elesettekről. Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke is megemlékezett az elesettekről.](https://www.ozd.hu/static/29291_s.jpg)
![A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a KDNP közösen emlékezett meg a hősökről. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a KDNP közösen emlékezett meg a hősökről.](https://www.ozd.hu/static/29285_s.jpg)
![A Gömöri Népi és Hagyományőrző Egyesület tagjai felvonták a nemzeti színű zászlót. A Gömöri Népi és Hagyományőrző Egyesület tagjai felvonták a nemzeti színű zászlót.](https://www.ozd.hu/static/29286_s.jpg)
![Mischinger Ferenc római katolikus plébános a hősök lelki üdvéért könyörgött. Mischinger Ferenc római katolikus plébános a hősök lelki üdvéért könyörgött.](https://www.ozd.hu/static/29292_s.jpg)
![A Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetségének képviselői is lerótták tiszteletüket. A Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetségének képviselői is lerótták tiszteletüket.](https://www.ozd.hu/static/29287_s.jpg)
![A Sajóvárkonyi Egyházközség is elhelyezte a megemlékezés virágait. A Sajóvárkonyi Egyházközség is elhelyezte a megemlékezés virágait.](https://www.ozd.hu/static/29288_s.jpg)
![A Sajóvárkonyi Erdőbirtokossági Társaság helyezi el a tisztelet koszorúját. A Sajóvárkonyi Erdőbirtokossági Társaság helyezi el a tisztelet koszorúját.](https://www.ozd.hu/static/29289_s.jpg)
![Ózd Város Önkormányzata nevében Kellóné Mezőtúri Márta helyezte el a megemlékezés koszorúját, Ózd Város Önkormányzata nevében Kellóné Mezőtúri Márta helyezte el a megemlékezés koszorúját,](https://www.ozd.hu/static/29293_s.jpg)
![Sikur Ádám Wass Albert Gyertyaláng című versét szavalta el. Sikur Ádám Wass Albert Gyertyaláng című versét szavalta el.](https://www.ozd.hu/static/29294_s.jpg)
![Többen eljöttek, hogy leróják tiszteletüket. Többen eljöttek, hogy leróják tiszteletüket.](https://www.ozd.hu/static/29295_s.jpg)