Néptánc és tradíció – Második alkalommal szerveztek táncházat a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjai az Olvasóban

Hagyományőrzés, néptánc és muzsikaszó. Második alkalommal rendeztek táncházat a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjai az Olvasó Adorján Lajos termében.

A Szabad Szombat Táncegyüttes tagjai megrendezték az őszi táncházsorozat második eseményét. Este hat órától várták az érdeklődőket. Jöttek kicsik és nagyok egyaránt. Egy kis időre minden résztvevő bepillanthatott a régebbi korok világába.

„Ha ezek a gyerekek erre a pár órára megismerik azt, hogy mit is csináltunk, mit csináltak az őseink, a szüleink, a nagyszüleink, hogyan mulattak. Ez volt a szórakozásuk. A fonóban is eldolgoztak annak idején a lányok, asszonyok és meghatározott időben – általában egy péntek este – jöttek a legények zenekarral és akkor kezdődött ott a mulatság” - mondta Balog Zoltán, a Szabad Szombat Táncegyüttes elnöke.

Szeptemberben volt az első alkalom. Akkor a gyerekek moldvai kör- és lánctáncokkal ismerkedhettek meg, míg a felnőttek a nyárádmagyarósi székely forgatósból és sűrítősből kaptak ízelítőt.

„Most az októberi táncházba konkrétan a háromszorosa jött el, mint a szeptemberire és nagyon boldogok vagyunk emiatt, hogy nagyon sok gyermek és felnőtt táncos is eljött a mostani rendezvényünkre is” - nyilatkozta Fodor Alexandra, a Szabad Szombat Táncegyüttes művészeti vezető-helyettese.

A program első részében mindig a kicsiké a főszerep. A gyerekek a nyírségi tirpák táncok lépéseit tanulták meg. Az eseményre többen érkeztek vidékről is. Csokvaományból például tizennégy kisgyermek látogatott el a táncházba. Volt, aki életében először vett részt ilyen programon, mások azonban rutinosan tanulták a lépéseket.

„Csokvaományból jöttem. A hobbim, hogy idejárok hip-hop-ot táncolni. Ez sokkal másabb, mint a néptánc. Már voltam néptáncolni háromszor eddig és a kedvencem az volt, mikor körbementünk és jobbra-balra ugráltunk egy lábon” - emelte ki Váradi Szabina.

A gyerekek után a felnőttek léptek a parkettre. Ők az októberi foglalkozáson nagyiváni csendes, lassú és friss csárdással ismerkedhettek meg. A programot élőzene színesítette. A talpalávalót a BEB zenekar húzta. Balog Edina Aranypáva-díjas népzenész már számos alkalommal muzsikált az együttes rendezvényein. A tervek szerint a táncházsorozat következő állomása november 15-én lesz.

(forrás)