Október 23. piros betűs ünnep a naptárban. A történelem órákról talán felderengenek az 1956-os forradalom és szabadságharc véres történései. Minden évben ünnepi műsorral tisztelgünk azok előtt a hétköznapi hősök előtt, akik halálukkal megváltották a jelen szabadságát. Az Arlóban született Novák Pál is egyike volt azoknak, akik életüket adták a jobb jövőért. Ebben az írásban rá emlékezünk.

Hazaszeretet, becsület, bátorság, hősiesség. Talán először ezek a szavak jutnak eszünkbe az 1956-os forradalom kapcsán. A legtöbben csak tankönyvekből ismerjük a számunkra távoli, régmúlt eseményeket, másoknak azonban személyes, fájdalmas emlékkel bír ez a nap. Megkereste szerkesztőségünket Tóth Attila István, akinek nagybátyja, Novák Pál is egyike azoknak, akik elestek a szabadságharcban.

Novák Pál, a hétköznapi ember

A fiatalemberről kevés írásos feljegyzés található. Unokaöccse, Tóth Attila István így emlékszik vissza rá:

„Novák Pál a nagybátyám volt. Szegény sorban élő szülők gyermeke. Arlón született 1928. március 13-án. Apja, Novák István a felvidéki Gesztetéről származó cseléd.

Anyja, Antal Etel a borsod megyei Disznósdon született juhászkodással foglalkozó családba.

Amit tudok róla, az jobbára elbeszélésekből származik, hiszen 8 éves voltam, amikor meghalt. Testvérei: édesanyám, Novák Ilona, akik 4 éve hunyt el, és Pista bátyám, aki 1945 után a jobb élet reményében külföldre emigrált. Pál – mint a kisebb fiú – tanulhatott tovább, ami a polgári iskola elvégzését jelentette. Az Ózdi Kohászati Üzemeknél dolgozott irodistaként. A Dunai Vasmű építése Sztálinvárosba vonzotta, odaköltözött, és a vasműben dolgozott darukezelőként egészen a haláláig.”

A források ellentmondásosak az életkor tekintetében. A várostörténeti monográfiában az emlékező tárca egyik bekezdése szerint Novák Pál, halálakor tizennyolc éves volt, míg másutt huszonnyolc esztendősnek jelölik.

Forrong az ország

1956 nyarán a lengyelek fellázadtak a sztálinista rendszer ellen, de ezt gyorsan leverték. Október 23-ára a budapesti Műszaki Egyetem hallgatói békés felvonulást szerveztek a magyarországi változásokért. A pártvezetés először betiltotta, majd mégis engedélyezte a megmozdulást. A tüntetés délután háromkor kezdődött. A pesti egyetemisták a Petőfi-szobornál gyülekeztek. A diákok – akikhez egyre több járókelő csatlakozott – ekkor már olyan nemzeti színű lobogókat vittek magukkal, amelyekből kivágták a gyűlölt Rákosi-féle címert. A lyukas nemzeti zászló 1956 jelképévé vált. Az esti órákban ledöntötték a rendszer jelképét, a hatalmas méretű Sztálin-szobrot. A növekvő számú és egyre dühösebb ember láttán az ÁVH-sok este 9 körül a tömegbe lőttek. Addigra a tüntetők is szereztek fegyvereket katonáktól, rendőröktől és hadiüzemek raktáraiból. A békésnek induló felvonulásból fegyveres felkelés lett.

Vidéki tüntetések

Október 23-án a vidéki városokban is tüntetések kezdődtek. A budapesti események hatására Dunapentelén is felborult a rend. A honvéd helyőrség úgy határozott, hogy megszállja a várost és átveszi a hatalmat. Október 31-én a dolgozó nép minden rétegéből megalakultak a Munkástanácsok és megválasztották a Nemzeti Bizottság képviselőit. A település honvédelmi szakértői hozzáláttak a város védelmének megszervezéséhez. Mozgósítási parancsot adtak ki, a férfi lakosság 60-80 százaléka egyenruhát öltött.

A szovjet harckocsik november 6-án már a város határában voltak. Az orosz támadásra nem kellett sokat várni. Az Alföldről Dunaföldvárnál jöttek át a tankcsapatok. Délről támadtak, de erős ellenállásba ütköztek. A dunapentelei helyőrség tisztjei felfegyverezték a harcra jelentkező civileket. Köztük volt Novák Pál önkéntes védő is. A Sztálinról elnevezett munkásvárost november 7-én támadták meg a szovjetek. Repülőgépek bombázták, nehéztüzérség lőtte. Vadászrepülők vették tűz alá a felállított ütegeket, amelyek viszonozták a tüzet. Az óriási túlerő két óra alatt legyűrte az ellenállást, a védelem délután összeomlott. Novák Pál ebben a november 7-ei támadásban esett el egy légvédelmi üteg mellett, amelyet bombatámadás ért. Az emlékező tárca egyik bekezdésében ez áll:

„Novák Pál... darukezelő azon a hajnalon, november hetedikén a kijelölt szolgálati helyére tartott. Igyekezett, mert nem tudta, senki sem tudhatta, mikor indulnak a város ellen a ruszki csapatok. Mire kiviláglott, már minden felkelő a védelmi ponton volt. Sokáig csak távoli morajlás hallatszott, majd a tankok zúgása egyre közelebb ért. Délután kettőkor a város körül bezárult a páncélosok gyűrűje. A repülőraj nyitotta meg a kíméletlen támadást. Nyolc repülőgép fél órán át ontotta a bombákat a védelmi állásokra. Novák Pál egységét is elérte egy gránát. A fiatalember repeszek szaggatta holtteste fáklyaként lángolt…”

Végtisztességért könyörögve

A Novák családnak november hetedike tragikus hírt hozott. „A szülők – talán Annától, a nagybátyám menyasszonyától – üzenetként kapták a hírt: a fiuk elesett. A remény aztán rövid időre feltámadt, mert levelet kaptak Páltól. Még nagyobb lett a fájdalom, amikor kiderült, a levél jóval lassabban ért célba, mint a halálhír…
Nagyapám vonaton, gyalog, busszal – amivel tehette – Sztálinvárosba utazott, a fia sírját keresni. Bejutott a város katonai parancsnokához, akitől térden állva, könyörögve kérte, adják ki neki a gyermeke holttestét. Talán a parancsnoknak is volt fia, talán legbelül, a zubbony alatt megérezte nagyapám fájdalmát. Engedélyezte a kihantolást.

A holttestet nem volt egyszerű azonosítani, hiszen egy robbanás a felismerhetetlenségig szétroncsolta az akkor 28 éves Pált. A szintén roncsolódott lemeztokos gyári igazolvány adott támpontot, és a nagybátyám tarkóján lévő anyajegy. Nagyapám szembesült a rettenettel: a fia teste fekszik előtte. Lemezkoporsóban leforrasztva szállították haza Ózdra, Szenna városrészbe”- emlékszik vissza Tóth Attila István.

Békében nyugszik

A kései temetésre Pál halála után egy hónappal került sor. Szennán lelt végső nyughelyre. Attila így idézi fel a történteket: „Élénken emlékeszem, a lemezkoporsót egy fekete fakoporsóba tették, amelyet nemzeti zászlóval takartak le. Nagyszüleim udvarán ravatalozták fel. A búcsúztatás után gyalog vonultak a gyászolók a temetőbe. Ott a szertartás végén elénekelték a Magyar Himnuszt. Mindez 1956. december 7-én történt! A nagymamám a síremlékre rátettette fiának a fényképét és egy márványtáblát a következő felirattal: NOVÁK PÁL 1928-1956 HŐSI HALÁLT HALT”.

A szülők a börtönt kockáztatták a sírfelirattal, hiszen egy felkelő nem lehet hősi halott. A megtorlók figyelmét ez szerencsére elkerülte, így a sírhely épségben megmaradt. 2024. október 23-án ismét együtt emlékezünk Novák Pálra és azokra, akik életüket adták azért, hogy a szabadság pillangója szárnyra kaphasson...

Szöveg: Rayan Kitti