Az Ózdi Szénbányák Zrt. Farkaslyuki Bányaüzemének egyik csilléjére bukkant rá Arizónában Alapi István az Edda Művek gitárosa a közelmúltban. Kutakodtunk kicsit archívumunkban is. A múltat Szőke Andrással, a Borsodi Bányászok Területi Tagozatának elnökével idéztük fel. A szomszédos településen található bányából 1990-ben tolták ki az utolsó csille szenet, húsz évvel később pedig újranyitást reméltek.

Különös felfedezés

„Ózdi Szénbányák Zrt. Jó szerencsét! Farkaslyuki Bányaüzem”. Itt Ózd környékén talán nem annyira meglepő egy ilyen feliratú csillének a látványa, azonban ez a fotó Arizónában, Sedona-ban készült. A képet Alapi István az Edda Művek gitárosa posztolta közösségi oldalára, bejegyzéséből pedig kiderült igencsak meglepődött.

„Nagyon érdekes volt az egész szituáció, mert Sedonáról annyit kell tudni, hogy szerintem Amerika egyik leggyönyörűbb fekvésű városa. Minden vörös sziklákból áll, nagyon különleges, az embernek néha olyan érzése van, mintha a Marson járna, csak vannak növények. Egyébként rengeteg turisztikai érdekesség van ott, többek között van egy olyan kis piac-szerű létesítmény, ahol a világ minden részéről lehet mindenféle kacatokat vásárolni. De ezek a legszélsőségesebb dolgok, van ott hatalmas tibeti kapu, azt sem tudom, hogy hozták át. Vannak Afrikából, Indiából származó dolgok, szobrok...Az ember, mikor külföldön van, akkor meg sem fordul a fejében, hogy egy magyar feliratot fog látni valamin. Elsőre fel sem fogtam, hogy magyarul van rajta a felirat, hanem csak az első sor végén az tűnt föl, hogy az van a végén az utolsó három betű, hogy „Zrt.” Micsoda? Hát ez itt egy nem ismert fogalom, tehát ez valami magyar dolog, és abban a pillanatban látom, hogy előtte van, hogy bánya. És akkor nézem, hogy Ózdi Szénbányák farkaslyuki üzemének az egyik csilléje. „Jó szerencsét!” rá van írva. Na hát akkor aztán mindjárt dobtam egy hátast. Na ezt aztán hogy? – mondta Alapi István Artisjus- és Fonogram-díjas gitáros, Edda Művek.

„Egyszerűen megfejthetetlen”

„El sem tudom képzelni, hogy minek hozta át valaki. Oké, hogy átkerült valahová egy kikötőbe itt Amerikában, de onnan, hogyan került el Sedonába, ebbe a kis boltba? Sajnos ott nem volt olyan illetékes ember, akitől ezt meg tudtam volna kérdezni, csak azok a dolgozók, akik a kasszában ültek, 2-3 mexikói alkalmazott, akiket nyilván hiába kérdeztem volna arról, mert szerintem nagyjából Magyarországról se tudtak volna semmit...Sedona közelében van 40 mérföldnyire az egyik valaha volt legnagyobb érclelő hely, Jerome városában, ami egyébként azért érdekes, mert egyrészt megnézhető ez a régi réz, ezüst és aranybánya, ami ma már nem üzemel, mert ezeket 1953-ban bezárták. Ott is rengeteg csillét láttam elhagyatottan, tehát nem hiszem, hogy ritkaság számba menne itt egy csille. Úgyhogy egyszerűen megfejthetetlen, de nagyon érdekes a történet” – folytatta Alapi István Artisjus- és Fonogram-díjas gitáros, Edda Művek.

Visszatekintés a múltba

A farkaslyuki bányából 1990. január 22-én tolták ki az utolsó csille szenet. A Gyürky Gyula táró újranyitásának gondolata 2009. végén merült fel először, amely az Ózdi Szénbányák Zrt. nevéhez köthető. A tárna főbejáratánál lévő díszfalat 2011. november 25-én bontották le, pár nappal később fény derült arra is milyen állapotok uralkodnak bent.

„A bánya falazott kivitelű vágatai teljesen megfelelnek a biztonságos munkavégzés feltételeinek, szállítópálya kiépítését kell és a szellőztetést megoldani folyamatosan. Ez már csak a jövő évben valósul meg” – nyilatkozta az Ózdi Városi Televízió 2011. 11. 30-i tudósításában Markó István kutatási területért felelős műszaki vezető.

Az akkori felmérések szerint a földfelszín alatt mintegy 12 millió tonna szénvagyon található, amely jó részének kitermelését remélték a bányaüzemből. A Perecesi Bányász Fúvószenekar térzenével fogadta a 62. Farkaslyuki Bányásznapra érkezőket 2012-ben. Szeptember első vasárnapja akkor nem csupán a múlt felidézéséről, hanem a jövő lehetőségeiről is szólt a településen. „Közös összefogással tudjuk visszaállítani a magyarországi szénbányászat régi fényét, rangját és fontosságát” - ezt mondta ünnepi köszöntőjében akkor az Ózdi Szénbányák Zrt. vezérigazgatója Molnár György, majd bejelentette a Farkaslyuki Bányaüzem tanbányájának megnyitását. Az Ózd melletti bánya újranyitásában többen láttak fantáziát és sokan csatlakoztak a munka reményében a projekthez. 2013. végén kezdték el a kutató járat feltárását, ahol képet kaphattak a széntelep elhelyezkedéséről, dőléséről, vastagságáról. 2014 elején megérkezett a bányamozdony a hozzátartozó csillékkel együtt, amelyek között valóban fellelhető volt néhány a cég emblémájával ellátott darab. Természetesen nem minden csillét logóztak fel, általában ezt akkor szokták, amikor egy bányát kinyitnak, vagy éppen bezárnak.

„Minél messzebbre nézel hátra, annál messzebbre látsz előre.”
Winston Churchill.

A farkaslyuki szénbányászat április 4-én ünnepelte 110 éves születésnapját. Az évforduló tiszteletére, valamint a csille megtalálásának apropóján Szőke Andrást, a Borsodi Bányászok Területi Tagozatának elnökét kérdeztem.

„Azok az emlékek, amikor az ember először beteszi a lábát a bányába. Nálam 1984-ben következett be. Sajnos nem sokáig tudtam itt tevékenykedni, hiszen 90-ben a bánya bezárt. Ezután Putnokra kerültünk át. Szerencsére akkor még nem éreztük ennek a súlyát, hogy a munkahelyünk megszűnik, hiszen volt hova menni, volt hol tovább folytatni a tevékenységünket. Fiatalként, 18-19 évesként bekerülni egy olyan közegbe, ahol szinte családias hangulat volt bent a bányában, azok az idősebb kollégák, mondhatom talán így, akik szárnyaik alá veszik az ilyen fiatalokat, azok teljes odaadással és minden tudásuk legjavával terelgették az utunkat, próbálták segíteni a beilleszkedésünket. Voltak többen, akik egy-két műszak után nem jöttek többet, mert úgy gondolták, hogy ez túl veszélyes, de azért nagyon sokan megmaradtunk. Vannak sajnos olyan emlékeink is, amelyek egy picit árnyékolják ezt az elmúlt időszakot. Elég sok balesetet megértünk, kisebbeket, nagyobbakat láthattunk, hiszen egy nagyon veszélyes szakmáról beszélünk, és mondom még egyszer, hogy az a trauma, amikor a Farkaslyuki bánya bezárt, mindenkit egy kicsit visszavett a lendületből. A remény a Putnok bánya volt, ahol még adatott nekünk tíz év Putnok és Királd vonzás körzetében.” – mondta Szőke András a Borsodi Bányászok Területi Tagozatának elnöke.

„...mindenki azt hitte, hogy újra fognak zörögni a csillék...”

„Én bányászember vagyok és mindig azt szoktam mondani, hogy mi a hitünket soha nem adjuk fel. Tehát nekünk elvi beidegződésünk, hogy aki egyszer bányában dolgozott, az mindig bízik abban, hiába zár be egy térség, hogy valahol, ha nem is éppen ott, de fog keletkezni egy új lehetőség. Természetesen a 2010-11-es év, mint amikor meghallottuk, hogy itt Farkaslyukban talán újra indulhat a bányászat, borzasztóan felkavarta nem csak a helyi lakosokat, hanem mint, ahogy az imént mondtam, a környékben élő falvakban élő volt bányászokat is, hiszen mindenkinek felcsillant a szeme. Mindenki azt gondolta, hogy visszaáll a régi rend. Tehát mindenki azt hitte, hogy újra fognak zörögni a csillék, újra fognak járni a buszok, nagy létszámmal fogunk járni be a bányába dolgozni, de azért az optimistább része, én azt gondolom, ide tartozok én is, azért fenntartásokkal kezeltük ezt a történetet. Ha Farkaslyukról beszélünk, itt nem a felszínen van a szén, hanem több száz méter mélyen. Az eltelt esztendőkben nagyon sok minden történt a föld mélyében. Én azt gondolom, hogy akkor is tudtuk, hogy ennek sem technológiája, tehát mechanikai feltétele, fizikai feltétele nem adott. Sem a szakma nem adott hozzá, tehát az emberanyag. Ebben volt egy pici remény, amikor az oktatás felé irányult a folyamat és különböző bányatérségekben, a legjobb tudomásom szerint Oroszlányban képezték a vájárokat, tehát ott volt a vájároktatásnak a gyakorlati része. Ma már tudjuk, hogy egy kicsit ellaposodott és elhalt, hiszen itt állunk a bányánál csend van, csak a madárcsicsergést lehet hallani, nem hallunk semmiféle gépzörejt. Úgyhogy valószínűleg az oktatás, a képzés volt hangsúlyosabb ennél, mint hogy itt újra nyissák a bányákat. Az is elhangzott abban az időszakban, hogy talán már nem is a régi technológiával kellene a szenet termelni, hanem úgymond – nekem elcsépelt szónak hangzik, hiszen ezt nem most találtuk ki – tiszta szén technológiával. De hát az akkori szakma, az akkori döntéshozók nem nyilvánították azt sem ki, hogy az a tiszta szén technológiával történő újra nyitott bánya bent fog a térségben gázosítani és csak a hasznos gázokat fogja egy vezetékrendszeren kihozni és valahol egy gyárban azt hasznosítani, vagy felhozzuk a szenet a felszínre és egy üzemben, egy gyárban fogjuk megoldani az elgázosítását. Tehát erre sem volt semmiféle koncepció, legalábbis az én tudomásom szerint nem volt. Szépen zajlik az élet, telik, múlik az idő, és minden nappal, minden hónappal, minden évvel egyre messzebb vagyunk attól, hogy a bányászat valamikori fényessége, fénye az előtérbe jöjjön” – folytatta Szőke András, a Borsodi Bányászok Területi Tagozatának elnöke.

„Folyosói pletyka”

„Én nem tudom megmondani, hogy ez a csille, ami ott látható, azon a fotón dolgozott-e itt esetleg a Farkaslyuki bányában. Ha igen, akkor is csak a 2011-es időszak után, hiszen hozzáértők bizonyára felismerték, hogy ez a csille már nem az az igazi régi farkaslyuki csille, amiben itt hosszú-hosszú éveken keresztül hozták a szenet ki a felszínre, hanem ez az én tudomásom szerint – de csak hallomásból tudom – valahonnan Szlovákiából került ide az új bánya nyitási időszakában, és ezek a sínek, amelyek itt vannak mellettünk lefektetve talán a Hortobágyi Nemzeti Parktól kerültek ide Molnár úr közbenjárására. Hogy ez valóban így van, ezt én megerősíteni nem tudom. Azt, hogy ez a csille oda kikerült, vagy kikerülhetett esetleg, az egy kicsit számomra kalandos, hiszen azért Amerikába nem autóval viszünk ki árut, tehát azt tudjuk, hogy vagy repülővel, vagy a hajóval. Folyosói pletyka, hogy a Molnár úr érájában történt bányászkodás során talán volt arra utaló jel, hogy egy kamionnal Amerikába, Arizónába – közvetlenül ezt a nevet jelölte meg az egyik ismerősöm, barátom – küldtek ki, vittek ki ilyen csilléket. Húsz darabról beszélnek. Hogy ez milyen célra kerülhetett oda, vagy oda került-e egyáltalán, nem tudjuk. Esetleg ebből lehet, hogy egy darab ott maradt. Viszont az is biztos, hogy körülbelül három évvel ezelőtt egy környékünkben lévő méhtelepen ugyanezekből a csillékből 20-22 darab körül fellelhető volt, amit akkor abban az időszakban 50 ezer forintért árultak. Ez biztos, mert ott volt a kollégám, és néztük, meg kérdeztük, hogy mi ennek a sorsa? Nem tudom, hogy ma még van-e belőle, nincs belőle, esetleg onnan került-e ki, de mindenesetre érdekes jelenség, és hát ha ez igaz, hogy ez a csille a Farkaslyuki bányában is dolgozott valamikor és ott ezt esetleg tudják, akkor talán még nagyobb értéke van” – tette hozzá Szőke András, a Borsodi Bányászok Területi Tagozatának elnöke.

Benőtte a fű a Gyürky Gyula tárnához vezető sínpárt, a szellőztetőn is látható nyomot hagyott az idő vasfoga, lakat őrzi az egykor szebb napokat megélt bányarendszert. Az élet máshogy rendelkezett. A remény pedig lassan köddé vált.

Szöveg: Tóth Alexandra
Fotók: Alapi István, Ózdi Szénbányák Zrt. facebook oldala