A Magyar Népmese Napját ünnepelték a II. János Pál Katolikus Általános Iskola tanulói az Ózdi Városi Könyvtárban. Két népmesés bábelőadást is láthattak a gyerekek.
A Magyar Népmese Napját szeptember 30-án tartjuk, Benedek Elek a nagy mesemondó születésnapján. A népmeséket 2005-óta ünnepeljük töretlenül a Magyar Olvasástársaság kézmenyezésére. Az alkalomból az Ózdi Városi Könyvtárban gyerekcsoportokat fogadtak. A II. János Pál Katolikus Általános Iskola harmadik osztályos tanulói látogattak el a könyvtárba egy interaktív bábszínházi előadásra. Az esemény célja, hogy a fiatal generációnak is átadják a bennük rejlő tanulságokat.
„Ezeket a bölcsességeket és tapasztalatokat, hogyha meglátják ezekben a népmesékben a gyerekek, akkor ők ezt el tudják tenni a maguk kis tarisznyájukba útravalóul. Egyébként is minden történet olvasásának az a célja, hogy ezekből töltekezzünk, tapasztalatot szerezzünk, és amikor szükséges és olyan élethelyzetbe kerülünk, elő tudjuk venni ezeket a tapasztalatokat, hogy helyesen és jól tudjunk dönteni” - mondta Dankóné Magyar Mária, az Ózdi Városi Könyvtár könyvtárosa.
Először A három kismalac történetét láthatták a gyerekek az előadás keretében. A népszerű mese sokaknak nagy kedvence volt.
„Nekem a három malacka és a farkas meséje tetszett nagyon. Az, hogy a fából készült ház az könnyen tört, a rőzséből készült is és el tudta fújni a farkaska. A téglából készült házat pedig nem törte el semmi, és azt elfújni sem lehetett. Az tetszett nekem” - mondta Fónagy Sztella.
„Amikor megszökött a malac a farkastól” - nyilatkozta Seres Kevin Lorenzó.
A könyvtár dolgozóival közösen játszották el a gyerekek A szomorú királykisasszony történetét. Kellékeket is kaptak a karakterekhez a szereplők. Azok, akik pedig a helyükön maradtak mosolyogva figyelték a vicces előadást. Végül pedig A vajaspánkó meséjét tekinthették meg a diákok. Fegyelmezetten, csendben figyelték, hogy mi is történik, majd bekapcsolódtak, amikor alkalmuk nyílt rá. Így közösen énekelték az ismert dalt. Az esemény fő célja az volt, hogy minél több népmesét megismerjenek a tanulók, illetve vigyék magukkal azok tanulságait is. Így ünnepelték tehát az iskolások a Magyar Népmese Napját az Ózdi Városi Könyvtárban.