Közösen sportoltak a gyerekek az Újváros Téri Általános Iskolában. Az intézmény az Európai Diáksport Naphoz csatlakozott, így több mint ötszáz tanuló mozoghatott együtt.
A mozgásé volt a főszerep ma délelőtt az Újváros Téri Általános Iskolában. Az intézmény is csatlakozott az Európai Diáksport Naphoz, melynek keretében több ügyességi programot szerveztek. A tanulók három rövidített órával indították a napot, majd kivonultak a pályára, ahol közösen bemelegítettek.
„Iskolánk már 10. alkalommal rendezi meg az Európai Diáksport Napját, csatlakozva ezzel egy európai kezdeményezéshez. A programnak elsősorban az a célja, hogy a gyerekeknek ráirányítsuk a figyelmét a mozgás fontosságára, illetve az egészségtudatos életre. A mai napon hat helyszínen folyik a program. Az alsó tagozatosok a Vadvirág környékén versenyeznek osztályonként. Itt pedig a felső tagozatosok forgószínpadszerűen, labdarúgás, labdajátékok, kötélhúzás, ügyességi sorverseny, exatlon pálya” - mondta Koleszár Gábor, az Újváros Téri Általános Iskola testnevelő tanára.
Az iskola több mint ötszáz tanulója töltötte valamilyen mozgásformával a délelőttöt. A kampány célja az volt, hogy a fiatalok több időt fordítsanak a sportolásra és lehetőség szerint aktívak maradjanak. A diákok szerint egy-egy feladat jól összekovácsolja őket.
„Reggel volt egy közös bemelegítés a harmadik óra után. Tesi órán már készültünk rá. Minden évfolyam, akinek volt ma tesi órája. Volt egy közös bemelegítés, most sportprogramok lesznek, nekünk ez a második. Volt egy kötélhúzás, ahol eléggé elfáradtunk, de amúgy tetszett. Én a futásra leszek kíváncsi, mert idén elvileg több kört kell futnunk, mint tavaly” - nyilatkozta Keller Anna, az Újváros Téri Általános Iskola tanulója.
A felsősök az iskola udvaron valamint, a benti termekben próbálhatták ki magukat különböző feladatokban. Volt lehetőség flakont és lufit is terelgetni, illetve focizni és táncolni.
„Még fogunk focizni, meg odabent lesz exatlon pálya” - tette hozzá Simon Imola, az Újváros Téri Általános Iskola tanulója.
A legtöbben az akadályokkal teli pályát várták. A Bíben-völgyben pedig az alsó tagozatos diákok futottak különböző terepen. Az eseményt egy Újváros téri körfutással zártak a tanulók.