Babaúszáson pancsoltak a gyerekek

Már a babaúszás is szerepel az Ózdi Úszó Klub kínálatában. Az oktatók a Mattesz-módszert alkalmazzák. Játékosan, mondókás feladatokkal szerettetik meg a gyerekekkel a vizet.

Az uszoda kismedencéjében pancsoltak a gyerekek. Babaúszáson vettek részt. Szüleik fontosnak tartják, hogy a kicsik közösségben legyenek és minél hamarabb megszeressék a vizet.

„Azért hoztam el, hogy megtanuljon minél gyorsabban úszni, ne féljen a víztől és hogy emberekkel, gyerekekkel ismerkedjünk meg, jól érezze magát, kialakítson kapcsolatokat” - mondta Csobó Edina.

„Fontosnak látom, hogy a kisfiamat időben vízhez szoktassuk. Örültünk ennek a lehetőségnek, hogy már pici korban is el tudjuk hozni városon belül. A lányom is kicsi korától úszik, ebből tudjuk, hogy nagyon sok haszna volt mozgásfejlődés terén is” - emelte ki Éliás Gréta.

Az oktatók Mattesz-módszerrel tanítják a gyerekeket, amelyet Mattesz Csilla, válogatott úszó, víziterapeuta dolgozott ki. A módszer egy játékos, mondókás feladatsor, egy prevenciós program, amely egy hónapos kortól felméri, majd figyelemmel kíséri a baba életkorának megfelelően a mozgási szakaszokat.

„A módszerünk alapja, amit használunk a prevenció, illetve a betegségek elkerülése. Ezáltal nagyon sok gyerek gyógyulási célból is jár hozzám. Kötöttség, lazaság és egyéb ilyen dolgok vannak. Nagyon sokat segít a kruppos, valamint az asztmás gyerekeknek. Itt az uszoda környezetében ez nyilván könnyebb” - nyilatkozta Gyöngyösi Bianka, oktató.

A babaúszás az Ózdi Úszó Klub keretein belül működik. A kicsik négyéves koruk után mennek feljebb a további csoportokba.

„Az Ózdi Úszó Klub szeptembertől már nemcsak a négytől körülbelül 18 éves korosztályig tud foglalkoztatni úszásban gyerekeket, hanem beindult most már a 0-4 éves korú gyerekeknek a babaúszása is. Bővült a kínálat, a lehetőségek” - hangsúlyozta Schifter Tamás, az Ózdi Úszó Klub elnöke.

A babaúszásos csoportok jelenleg teljesen megteltek, az idősebbek jelentkezését azonban még várják az oktatók. A szolgáltatást Mattesz Baby Spa-val bővítik februárban. Négy hetestől, 1-1,5 éves korig vehetnek részt ezen a kicsik. A foglalkozás során minden baba egy külön jakuzziban lesz, amiben buborékok és fényterápia van. Bemelegítő torna, vízi foglalkozás, relaxációs rész és masszázs is várja majd a kicsiket.

(forrás)