Zsúfolásig megtelt a Csendes Kávézó

Újra hangos volt a Csendes Kávézó hétvégén. A zsúfolásig megtelt presszóban Varga Tibi és Maczó Józsi zenéltek, de Fazekas János a Lánchíd hídmestere is vendég volt.

Talpalatnyi hely sem maradt a közelmúltban újranyitott Csendes Kávézóban a hétvégén. A vendégek egymás után foglalták el helyüket az asztaloknál, de voltak, akik állva a pultnál, egy finom kávé mellett hallgatták a régi időket felidéző dallamokat. A régmúltban is a Csendesbe jártak azok, akik kellemes környezetben kívánták eltölteni délutánjaikat egy jó erős fekete, vagy egy szelet sütemény mellett. Az ÓMÉK-Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. vezetősége bízik abban, hogy a jövőben is hasonló szerepe lesz a kávézónak.

„Mi azt szeretnénk, ha a Csendes Kávézó innentől kezdve ki tudná szolgálni az Olvasót, mint kulturális intézményt. Nyilvánvalóan nekünk nem ez lesz a jövőben sem a fő profilunk, de ha ide valaki betér, akkor meg tud inni egy üdítőt, egy kávét, vagy meg tud enni egy süteményt. Pláne, hogyha színházi előadásra vagy koncertre jön, akkor előtte vagy utána, vagy közben is tud fogyasztani. Sokkal kellemesebben tudja érezni magát. Nem mellesleg arra is törekszünk, hogy ez a hely, hogyha már nyitva lesz minden hétköznap - mert ez lenne a cél - akkor baráti összejöveteleknek, beszélgetéseknek, esetleg üzleti tárgyalásoknak is a helyszíne lehessen” - mondta Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezetője.

Ezt a hely a külleme, a diszkrét jellege mindenképpen alkalmassá teszi. Tette hozzá az ügyvezető. Varga Tibi és Maczó Józsi volt az est házigazdája, a vendég pedig Fazekas János, aki a nyolcvanas évek underground gitárosaként egy színpadon játszott a U2-val és zenélt a Moulin Rouge színpadán is. Talán többen az országban, a Lánchíd hídmestereként ismerik.

„Könnyű dolgom van, mert régi zenész barátommal, Tibivel fogunk zenélni, akivel már van egy kis rutinunk. Ő hívott meg engem erre a színpadra. Az igazság az, hogy egy kicsit izgulok, mert a mai napig izgalommal lépek fel, mert ebből bármi is kisülhet. Lehet nagyon jó és remélem, hogy ma este, ha beszélgetünk a hídról, kicsit érdekesebbé teszi az estet. Ilyet még nem csináltam, hogy zenéléssel összekötve beszélek a hídról” - nyilatkozta Fazekas János, hídmester.

Varga Tibor és Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezetője gyakran egyeztetnek annak érdekében, hogy a kávézó működése elnyerje a látogatók tetszését. Egyrészt a programokkal, másrészt pedig a vendégek kiszolgálásával kapcsolatban. A szervezés, a zene, a szolgáltatás is az eredményről árulkodik, hiszen zsúfolásig megtelt a Csendes - mondta a zenész.

„Ez egy hármas siker. Bóta Bea egy fantasztikus vendéglátós, nagyszerű szervező, szereti az egész város. A mi zenénket ismerik, és ez a csodálatos hely, most mindhárom kitett magáért, úgy gondolom” - hangsúlyozta Varga Tibor, zenész.

A város egyik legimpozánsabb épületének földszintjén újra életre keltett kávézó kialakítására nagy hangsúlyt fektettek. Megteremtve azt a légkört, ami a tervek szerint sokaknak kedvenc törzshelyévé válik majd, ahová betérnek egy kávéra, süteményre, vagy éppen csak nosztalgiázni térnek be az érdeklődők.

(forrás)