Új elemmel bővült a szentsimoni sportpálya

Új elemmel bővült a szentsimoni sportpálya. Egy filagóriát helyeztek el nemrégiben a füves területen. A fejlesztés Kellóné Mezőtúri Márta képviselőnek köszönhető.

A szentsimoni sportpályát fasor szegélyezi, amelyet tavasszal ültettek az önkéntesek a városrészben. Eddig csak a padokon lehetett megpihenni, pár napja már egy fedett filagória is helyet kínál azoknak, akik itt szeretnék tölteni idejük egy részét. A füves területen minden évben szerveznek foci bajnokságokat vagy más rendezvényt, ezért Kellóné Mezőtúri Márta területi képviselő úgy döntött, hogy képviselői keretének egy részét egy új filagória megvásárlására költi.

„Úgy gondoltam, hogy egy filagóriával ajándékozom meg a falut. Gyöngyösről jött ki egy szakember, Bartus Lajos, aki tulajdonképpen ózdi származású is volt, fél óra alatt gyönyörűen összerakták, köszönet nekik érte, és köszönöm szépen Révai Lászlónak és segítőinek, hogy betontalpakkal látták el a felépítményt, hiszen télen, esőben, hóban a fa el fog korhadni, és így védettebb az építmény” - mondta Kellóné Mezőtúri Márta, területi képviselő.

A városrészen átautózók közül is sokan észreveszik a legalább 8-10 férőhelyes filagóriát, ahol most már rossz idő esetén is tudnak a kisebb közösségek programokat tartani.

„Nagyon szép ez a hely, ahol eljövünk. Több településen is lehetne ilyen szép filagóriákat csinálni, ahova az emberek be tudnak ülni, nézni egy kis focimeccset, vagy leülni ha vannak valami rendezvények” - nyilatkozta Rostás László.

A fejlesztésnek köszönhetően nemcsak a sportpálya képe lett esztétikusabb, hanem a városrész is gazdagodott egy kültéri elemmel.

(forrás)