Napközis focitáborban rúgták a labdát az Ózdi Focisuli növendékei. A mostani, második turnusban összesen 20 ifjú sportoló vett részt az U7-es és az U9-es korosztályból.
A városi stadion műfüves pályáján rendezte az Ózdi Focisuli napközis táborát, ahol az U7-es és az U9-es korosztályos növendékek közül 20 fő vett részt. A közös, játékos edzéseken túl színes programokkal készültek a gyerekeknek egész héten.
„Minden nap tartottunk nekik egy edzést, ezen kívül szerveztünk túrát. Kigyalogoltunk a hegygerincen keresztül az állatsimogatóba, ahol kézműves foglalkozáson vettek részt a gyerekek, pónin lovagoltak, illetve megtekintették az ott lévő állatokat. Voltunk a strandon, az egy egész napos program volt. Ott szerveztük meg az edzést, egy strandfoci bajnokságot, ami a futballhoz kapcsolódó tevékenység” - emelte ki Kormos László, az Ózdi Focisuli edzője.
Mindezen túl vetélkedőket szerveztek számukra, különböző társasjátékokkal játszhattak és ügyességi feladatok is várták a fiatalokat a stadion területén. A diákok jól érezték magukat és élvezték az egy hetes tábor programjait.
„Nekem nagyon tetszik ez a tábor, azért, mert nagyon sok program. Nagyon jó, hogy itt vagyunk. Én azért szeretem a focit, mert vannak benne nagyon jó szabályok, amiket könnyen meg lehet tanulni” - nyilatkozta Kocsis Nimród.
„Azért tetszik nekem ez a tábor, mert mindenféle programok vannak és jókat focizunk az edzőkkel, és mindig szeretik az edzők, ha ügyesek vagyunk” - mondta Szurdok Ádám.
„Azért tetszett nagyon, amikor elmentünk túrázni az állatsimogatóba, mert nagyon szép volt ott a kilátás és friss volt a levegő. És még azért, mert nagyon erősíti a lábat a túra, és nekem az a kedvencem, amikor sétálunk meg focizunk” - fogalmazott Kormos Máté.
A gyerekek az élményeken túl barátokat is szerezhetnek egy ilyen tábor alkalmával, hiszen a közös edzések során együtt kellett dolgozniuk, ez pedig erősíti a csapatszellemet.