Mártír-istentiszteletet és megemlékezést szerveztek a Holokauszt áldozatainak emlékére Ózdon

Holokauszt emléknapot szerveztek a nyolcvan évvel ezelőtt Auschwitzba deportált Ózd környéki zsidóság mártírjainak tiszteletére. A rendezvényt dr. Nagy Péter koordinálta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Ózdi Járási Hivatalának falán található egy emléktábla, amely köré lassan emberek gyülekeztek. A helyszín az egykori ózdi gettó volt, ahonnan pontosan nyolcvan esztendővel ezelőtt deportálták Auschwitzba, a koncentrációs táborba a környékbeli zsidó embereket. A Holokauszt mártírjaira emlékeztek az egybegyűltek. Az eseményt dr. Nagy Péter szervezte. A rövid köszöntő után Markovics Zsolt, a Miskolci Zsidó Hitközség főrabbija mondott egy rövid beszédet.

„Ma itt állunk és emlékezünk azokra, akik egykor az ózdi, sajóvárkonyi, bolyoki együttes hitközségben éltek és dolgoztak. Akik nem tettek mást, nem volt talán bűnük, nem volt talán vétkük. Egyetlen dolgot csináltak rosszul, hogy zsidónak születtek” - mondta Markovics Zsolt, a Miskolci Zsidó Hitközség főrabbija.

A visszaemlékezés szavait a Tóra egyik jól ismert gyászimája követte. A program a Digitális Erőműben folytatódott. Burka Gréta szavalatával indult a második blokk, aki Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét adta elő.

Dr. Nagy Péter történész egy izgalmas előadással készült. A prezentáció Az Ózd környéki zsidóság eltűnt világa címet kapta. Szó volt a kezdetekről, a betelepülésről, a gyarapodásról, a Holokauszt szörnyű eseményeiről és az újrakezdésről is.

„A tizennyolcadik század elején már megkezdődnek a katolikus, református anyakönyvek. A zsidó felekezet csak 1851-ben és itt az első család, aki ózdi, az a Klein család. 1851-ben egy népszámlálás is történt. Itt láthatjuk az arányokat, hogy milyen picike volt Ózd, ahol 338 római katolikus lakosa volt és 8 izraelita. Számoljuk össze, még 350 főt sem érte el, és már akkor az ózdi gyár elkezdett működni 1847-től” - tette hozzá dr. Nagy Péter, történész.

A megemlékezésen közel húszan vettek részt. Sokak személyesen is érintettek a témában.

„Sok mindenre emlékszem, a tragédiára főleg, és ezt úgy a szívembe zártam, hogy ezt amíg én élek, erre mindig emlékezni fogok” - fogalmazott Danczinger Istvánné.

A Holokauszt Európa-szerte 1933 és 1945 között zajlott. Hatmillió európai zsidó, valamint a kétmilliós európai roma népesség tíz-harminc százaléka semmisült meg.

(forrás)