Új aszfaltréteget kap a Szent István utca egyirányú szakasza

A Szent István utca egyirányú szakaszát kezdték el ma aszfaltozni a szakemberek. 210 méteren újul meg az útburkolat. A munkálatok a Bolyki főút szervizútján folytatódnak majd.

A múlt hét második felében számoltunk be arról, hogy előkészítették az utat a Szent István utca egyirányú szakaszán. Felmarták a sérült burkolatot, és elszállították a helyszínről. Most pedig már kamion érkezett a meleg aszfalttal. A mai napon gépektől volt hangos az utca, hiszen itt folytatta a kivitelező cég az aszfaltozási munkálatokat.

„Most jönnek a város aszfaltozási munkáiban a nagyobb falatok. A Szent István út egyirányú szakaszát aszfaltozzák a mai napon. Ezt követően pedig a Bolyki főút szervizútja következik. Mind a két útszakasz nagyon rossz állapotban volt, és nagyon sok itt lakót és erre közlekedőt érintett, úgyhogy nagyon örülök, hogy ebben a ciklusban a 22 km út aszfaltozásába ezek a területek is beleférnek” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

A beruházás egy TOP Pluszos pályázatból valósul meg. Az érintett útszakasz kétszáztíz méter, ahol teljes szélességében megújul a burkolat. Információink szerint ehhez több mint százharminc tonna aszfaltot használnak fel a szakemberek.

„Azért örülök neki, hiszen egy olyan társasházi övezetről beszélünk, ahol számos lakos, számos gépjárművel rendelkező ember egy sokkal kulturáltabb, XXI. századi aszfaltrétegen járhat majd ezt követően. Én még annyit szeretnék mondani, hogy a türelmét köszönöm az itt lakóknak, hiszen a munkálatok végzése alatt akadályoztatva vannak a lakóházak megközelítésében. Nyilván utána a megújult aszfaltnak minden bizonnyal mindenki örülni fog” - nyilatkozta Farkas Péter Barnabás, területi képviselő.

A munkálatok folytatódnak, jelenleg a Bolyki főút szervizútját készítik elő aszfaltozásra. Előreláthatólag hét közepén érkeznek erre a szakaszra a munkagépek, ezért a városüzemeltetés és a kivitelező cég képviselői is arra kérik az autó tulajdonosokat, hogy a járműveikkel álljanak el a parkolókból, ezzel is segítve a munka minél gyorsabb, gördülékenyebb haladását.

(forrás)