Segítségnyújtás életveszély esetén
Bővül a defibrillátorok száma Ózdon. Két évvel ezelőtt négy darab került ki a város forgalmas intézményeibe, most pedig újabb négy segítségnyújtó készülék érkezett.
Dobozok sorakoztak ma a Városházán. Új elsősegélynyújtó készülékek voltak bennük. Szaka Attila köznevelési, művelődési és projekt ügyintéző először kibontotta, majd Janiczak Dávid polgármester és Zsuponyó Anett alpolgármester is átnézte az eszközöket.
„Két éve kezdtünk el a városban defibrillátor készülékeket kihelyezni. Számomra nagyon fontos az élet védelme és sajnos többször megesett már a városban is, hogy hirtelen szívhalál következtében hunytak el, ahol életet menthet ha pár percen belül sikerül egy újraélesztő készülékkel kezelni a beteget. Négy készüléket helyeztünk ki két évvel ezelőtt. Most újabb négy készüléket vásároltunk, ami a városban élők biztonságát fogja szolgálni forgalmas helyeken” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.
Az intelligens eszköz folyamatos instrukciókkal látja el használóját magyarul, angolul és németül. A kinyitást követően lépésről lépésre ad utasításokat, így bárki számára gyors és egyszerű lehet a használata.
Két évvel ezelőtt négy helyszínre szerelték fel ezeket a készülékeket. Az újak elhelyezésére is vannak már tervek.
„A város tulajdonában négy defibrillátor készülék van. Az egyik az Olvasó épületében, a másik a Civil Házban, a harmadik itt a Polgármesteri Hivatalban, a negyedik pedig az Újváros Téri Idősotthonban van. Most ugye a polgármester úr újabb négy készüléket szerzett be. Terveink szerint az egyik egy forgalmas helyre, az autóbusz állomásra kerülne, a másik pedig szintén egy ilyen veszélyzónába, az uszoda, illetve a strand párosába” - nyilatkozta Szaka Attila, köznevelési, művelődési és projekt ügyintéző.
Ábrák és hang is segíti a használót, de oktatást is terveznek majd, ha kikerültek végleges helyükre a defibrillátorok.
![Janiczak Dávid polgármester és Zsuponyó Anett alpolgármester ellenőrzik az eszközöket. Janiczak Dávid polgármester és Zsuponyó Anett alpolgármester ellenőrzik az eszközöket.](https://www.ozd.hu/static/27336_s.jpg)
![Janiczak Dávid polgármester megnézi a készüléket. Janiczak Dávid polgármester megnézi a készüléket.](https://www.ozd.hu/static/27338_s.jpg)
![Az elsősegélynyújtó készülék belülről. Az elsősegélynyújtó készülék belülről.](https://www.ozd.hu/static/27335_s.jpg)
![Janiczak Dávid polgármester kibontja a defibrillátorok tároló dobozát. Janiczak Dávid polgármester kibontja a defibrillátorok tároló dobozát.](https://www.ozd.hu/static/27337_s.jpg)
![Szaka Attila, Zsuponyó Anett és Janiczak Dávid kibontják az eszközöket. Szaka Attila, Zsuponyó Anett és Janiczak Dávid kibontják az eszközöket.](https://www.ozd.hu/static/27340_s.jpg)
![Négy defibrillátor készülék az asztalon. Négy defibrillátor készülék az asztalon.](https://www.ozd.hu/static/27339_s.jpg)