Ellenzéki választás

Ózdon nem indult zökkenőmentesen az ellenzéki előválasztás második köre sem.

Több mint hatszázezren vettek részt az ellenzéki előválasztás első fordulójában. Akkor az derült ki, hogy kik lesznek az egyéni jelöltek a 2022-es országgyűlési választáson. Többeket foglalkoztatott, hogy vasárnap, a második kör indulásakor nem találták meg a szokott helyen a sátrat, ahol lehet voksolni. Így a témával kapcsolatban felvettük a kapcsolatot az Országos Előválasztási Irodával is.

„Ózdon és Borsod-Abaúj-Zemplén 3-as választókerületben valóban nehézségekkel indult el a második forduló. Ennek elsősorban a szervezésen kívüli okai vannak, mivel a korábbi választókerületi felelős autóbalesetet szenvedett, és a pótlása a mai napon rendeződött csak megnyugtatóan” - áll az Országos Előválasztási Iroda közleményében.

Az első forduló helyi győztese Kiss Sándor az MSZP-Párbeszéd képviselőjelöltje szerint már az is nagy siker, hogy ennyi embert meg tudtak mozgatni. Emellett a második kör kapcsán arról is beszélt, hogy az eddig bekövetkezett események nem nyomhatják rá a bélyegüket a jövőre. Kifejtette, hogy nincs megszabva, hogy a szimpatizánsok kire húzzák az ikszet.

„Az MSZP-nél korábban sem volt szokás, hogy ennyire határozottan kiadják, hogy mikor kire kell szavazni. Ahogy említettem is, hogy én azt kérem minden választótól, hogy menjen el szavazni. A legfontosabb, hogy részt vegyünk a szavazáson, és mindenki a saját belátása és véleménye alapján döntse el, hogy melyik jelöltre adja le a szavazatát” - hangsúlyozta Kiss Sándor, képviselőjelölt.

A második kör október 10-től egészen október 16-ig tart majd. Információink szerint holnap már helyben is elérhetőek lesznek az urnák, valamint továbbra is folyamatosan lehet online voksolni az elovalasztas.hu oldalon.

(forrás)