A hagyományos programon a helyi művészeti csoportok előadásában számos zenés-táncos produkciót láthattak az érdeklődők.
A hagyományoknak megfelelően az adventi időszakban a művelődési intézmény egy ajándékműsorral kedveskedik a nézőknek, ahol összesen nyolc, az Olvasóban és a Civil Házban tevékenykedő csoport mutatja be a produkciókat a nagyérdeműnek. A tavalyi évben az energiaválság miatt, a nyitva tartását szüneteltető Olvasó épületében, sajnálatos módon nem tudták megtartani a gálát, éppen ezért idén nagy lelkesedéssel és készülődéssel álltak neki a szervezésnek.
„Nagyon jó érzés számunkra, hogy idén már az Olvasó Színháztermében tudjuk megünnepelni a Csillagszóró nevű adventi gálaműsorunkat, hiszen erre minden évben nagyon lelkesen készülnek a művészeti csoportok, és a közönség is nagyon jó szívvel fogadja. A tavalyi évben próbáltuk a körülményekhez képest megtartani és online formában, az adventi forgatagon bemutatott műsorokból szemezgettünk, de a hangulata és az egész miliője ennek sokkal meghittebb, bensőségesebb és személyesen tudják élvezni azok, akik ellátogatnak hozzánk ezen a napon” - fogalmazott Fábián-Dobos Eszter, az ÓMÉK művelődési ágazatvezetője.
A közönség most is színes programmal találkozhatott, hiszen többek között volt néptánc, ének és modern táncos produkció is. A délután 4 órakor kezdődő gálát az Ózdi Városi Vegyeskar műsora nyitotta meg, majd az Ózdi Nyugdíjas Klub tagjai léptek színpadra. Az Ózdi Szívbetegek Egyesülete is készült egy kedves dalcsokorral. Hagyományos táncokat több csoport előadásában is láthattak a nézők. Fellépett az Ózdi Gyöngyvirág Néptáncegyesület, az Ózdi Néptánc Egyesület és a Szabad Szombat Táncegyüttes is, akik egy meglévő koreográfiát dolgoztak át erre az estére.
„A Szabad Szombat Táncegyüttes úgy gondolta, hogy a körülbelül egy éve elkészült koreográfiánkat egy kicsikét kibővítjük. Ez a koreográfia Repka Gyuláéknak az összeállítása volt, egy rábaközi anyag, és szeretnénk előtte egy kislány táncos-játékos részt, meg egy kis fiúverbunkot beletenni. Így egy kicsit kibővül, kicsikét úgymond praktikusabb lesz” - mondta Balog Zoltán, a Szabad Szombat Táncegyüttes elnöke.
Az ÓMI Zenés színház tagjai egy csodálatos, főként karácsonyi dalokból álló összeállítással készültek a gálára. Az Olvasó ingyenes ünnepi műsorára idén is sokan voltak kíváncsiak, főként a nyugdíjas korosztály képviseltette magát, de fiatalok is ültek a nézők sorai között. A gálát ebben az esztendőben az Erica C. Dance School & Company táncos csoportjai zárták, akik látványos koreográfiával kápráztatták el a közönséget.