A Virág Úti Tagóvodába is megérkezett a Mikulás.
Mikulás látogatott ma többek között az Ózdi Városi Óvodák Virág Úti Tagóvodájába. A gyerekek tánccal és énekléssel tarkított ünnepi műsorral készültek a Télapónak.
Hangos énekszóval fogadták a gyerekek a hozzájuk érkező Mikulást az Ózdi Városi Óvodák Virág Úti Tagóvodájában. Az ünneplőbe öltöztetett tornateremben szépen sorban ülve várták az óvodások, hogy helyet foglaljon náluk a megfáradt Télapó. Az apróságok egy kedves táncos műsorral készültek, és természetesen dalokat is tanultak az alkalomra.
A gyerekek mellett az óvoda dolgozói is szeretettel és lelkesen fáradoztak azon, hogy ünnepi hangulatot varázsoljanak az intézmény falai közé.
„Hetekkel ezelőtt megkezdődött a készülődés a kicsikkel. Verseket, mondókákat, énekeket tanultunk, úgy vártuk a kedves Mikulást. És ebben az évben egy különleges dologgal kedveskedtünk még a kicsiknek, ugyanis az adventi ráhangolódásunk az a tornaszobában történik, ahol az óvoda összes dolgozója kivette a részét abból, hogy egy csodálatos téli mesevilágot készítettünk a gyerekeknek.” - mondta Galgóczi Beáta, az Ózdi Városi Óvodák Virág Úti Tagóvodájának vezetője
A Mikulás mellett Juhász Tamásné, az Ózdi Városi Óvodák vezetője és Janiczak Dávid polgármester és is ellátogatott az intézménybe.
„Hála Istennek nagyon sok jó gyerek volt idén a városban, ezért eljött hozzánk a Mikulás. Aztán azon túl, hogy itt volt, és hozott ilyen nagy csomagokat, még velem is küldött szaloncukrokat, egy egész zsákkal, mindenkinek.” - mondta Janicza Dávid, városunk polgármestere
Ezt követően minden gyermek a saját csoportszobájában vehette át az ajándékot. A csomagokat mikulás sapkába öltözött manócskák segítettek kiosztani. Az apróságok vidáman nézegették a piros zsákba rejtett finomságokat, és igyekeztek kitalálni, mi lapul a zacskóban.
„Ropi, csoki, szaloncukor, még egy szaloncukor. Ropi, meg még egy csoki.” - nyilatkozott Csonka Benjamin Raul
„Szaloncukor, szaloncukor van, rágó, ropi, meg ilyenek.” - mondta Molnár Dorina
„Van benne ropi, mikulás csoki, meg egy vattacukor.” - nyilatkozott Fertő Zejna
Az ajándékokat osztó Mikulás Szent Miklós népies figurája, aki a gyermekek és diákok védőszentje. A Mikulás érkezését érthető módon mindenki várja, hiszen a Télapó csodás alakja varázslatot visz az apróságok életébe.
![A gyerekek szépen csendben várták a Mikulást. A gyerekek szépen csendben várták a Mikulást.](https://www.ozd.hu/static/25321_s.jpg)
![Egy tánccal is készültek az apróságok. Egy tánccal is készültek az apróságok.](https://www.ozd.hu/static/25322_s.jpg)
![Megérkezett a Mikulás a Virág Úti Tagóvodába. Megérkezett a Mikulás a Virág Úti Tagóvodába.](https://www.ozd.hu/static/25323_s.jpg)
![Szépen énekelték a megtanult dalokat a Mikulásnak. Szépen énekelték a megtanult dalokat a Mikulásnak.](https://www.ozd.hu/static/25324_s.jpg)
![Janiczak Dávid polgármester szaloncukrot hozott ajándékba a gyerekeknek. Janiczak Dávid polgármester szaloncukrot hozott ajándékba a gyerekeknek.](https://www.ozd.hu/static/25325_s.jpg)
![Boldogan nézegetik a kapott csomagokat az óvodások. Boldogan nézegetik a kapott csomagokat az óvodások.](https://www.ozd.hu/static/25326_s.jpg)
![A mikulás sapkába öltözött manócskák segítettek kiosztani a csomagot mindenkinek. A mikulás sapkába öltözött manócskák segítettek kiosztani a csomagot mindenkinek.](https://www.ozd.hu/static/25327_s.jpg)