A Mogyorósvölgybe is ellátogatott a Mikulás, aki ajándékcsomaggal és jóságoklevéllel kedveskedett a gyerekeknek. A résztvevőket meleg tea és forralt bor is várta.
Színes égősorokkal feldíszített sátrak, ünnepi dalok és kellemes szegfűszeg illat fogadta a résztvevőket. A szervezők meleg teával és forralt borral is készültek a kilátogató családoknak. A helyi lakóközösség a tavalyi hagyományt folytatva ismét Mikulás ünnepséget szervezett a gyerekek legnagyobb örömére.
„A tavalyi után most ebben az évben is meg tudtuk rendezni ezt a Mikulás ünnepséget. Nagyon jó közösség van itt a Mogyorósvölgyben, de most már a környező utcákból is bekapcsolódott több ott lakó. Nagyon sok szeretettel vártuk a gyerekeket, ezt jeleztük is és sokan jelentkeztek erre a kis ünnepségre, amit kimondottan azért szerveztünk, hogy összehozzuk egy kicsit a gyerekeket, megismerjék egymást és valamivel tudjunk nekik kedveskedni.” - mondta Horváth Péterné, szervező
Kisvártatva megérkezett a Nagyszakállú is, akit egy kislány verssel köszöntött. Ezt követően név szerint szólította a gyerekeket, akik a csomag mellé egy jóságoklevelet is kaptak. A bátrabbak a Télapó ölébe is beültek, a szülők pedig büszkén örökítették meg ezeket a pillanatokat. A kicsik nagyon örültek a meglepetésnek.
„Csináltam neki kettő rajzot, egy bakancsot meg egy rajzmikulást.” - nyilatkozott Pálovics Léna
A terület képviselője is részt vett az eseményen, aki igyekszik minden helyi kezdeményezés mellett kiállni és támogatni a szervezőket.
„Hatalmas ereje van a közösségnek, jól mutatja ezt a mai rendezvényünk is, hiszen a tavalyi év után újra megrendeztük itt a Mogyorósvölgyben a Mikulás napi ünnepségünket. Nagyon sokan fogadták el a meghívásunkat, ezért a Mikulás nagyon sok gyermeknek fog ma örömet okozni ezen a rendezvényen. Bízunk benne, hogy jövőre is folytatni tudjuk majd ezt a hagyományt.” - mondta Dr. Csuzda Gábor, a terület önkormányzati képviselője
A Mikulás az összes csomagot kiosztotta a kicsik között, majd búcsúzott tőlük. Azonban mielőtt távozott, a televíziót néző gyerekeknek is üzent.
„Minden gyermeknek a Mikulás azt üzeni, hogy legyen egy igazi szeretetteljes Mikulás ünnepük, karácsonyra való tekintettel áldott ünnepeket kívánok, a családok körében szeretetteljes ünneplést, aztán jó kajálást de meg ne csömöröljetek.” - nyilatkozott a Mikulás
Mindenki jól érezte magát a programon. Az apróságok a Mikulás mellett a díszekben és a fényekben is gyönyörködtek, ami még szebbé tette számukra az estét.