Forgalmirend-változás a Bartók Béla úton
Egyirányú lett a Bartók Béla út a Bem út irányából a Kazinczy út felé. Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai ma helyezték ki a táblákat.
Létrát és egyéb eszközöket pakoltak ki az autóból az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai. A Bartók Béla, a Kazinczy Ferenc és Vajda János út kereszteződéséhez vonultak ki. Egy lyukat kezdtek el ásni.
„Számos lakossági bejelentést kaptunk az elmúlt években innen a Bartók Béla utcából arra vonatkozólag, hogy az egyre nagyobb forgalom és a szűkös utca miatt nehézkessé vált a közlekedés, ezért a szakemberek bevonásával arra a megoldási javaslatra jutottunk, hogy egyirányú forgalmi rendet vezessünk be ebbe az utcába. Természetesen kikértük a lakosság véleményét is, minden itt lakó, itt működő vállalkozások és intézmények is támogatták aláírásukkal ezt a kezdeményezést” - mondta dr. Csuzda Gábor, területi képviselő.
Több mint ötvenen támogatták a kezdeményezést. Az ÓVI szakemberei gyorsan haladnak. A változás már ma életbe lépett.
„A Bartók Béla utcát egyirányúsítjuk, ezért most folyik a tábláknak a kihelyezése. A Bem úttól a Vajda János út felé lesz egyirányú az utca. Kérünk mindenkit, hogy ne megszokásból, hanem táblák szerint vezessen” - hangsúlyozta Dubovinszky László, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény műszaki tanácsadója.
Erre azért volt szükség, mert a Kazinczy Ferenc út mellett épülő óvoda hamarosan elkészül. Az apróságok átköltözése után azonban még nagyobb lesz a forgalom a környéken. Az intézményt egy pár hónap múlva foglalják el. A szakemberek remélik, addig mindenki meg tudja majd szokni a megváltozott rendet.
![Az ÓVI szakemberei lyukat ásnak a behajtani tilos táblának. Az ÓVI szakemberei lyukat ásnak a behajtani tilos táblának.](https://www.ozd.hu/static/24505_s.jpg)
![A szakemberek behelyezik a táblát a lyukba. A szakemberek behelyezik a táblát a lyukba.](https://www.ozd.hu/static/24502_s.jpg)
![Az ÓVI két szakembere lyukat ás a táblának. Az ÓVI két szakembere lyukat ás a táblának.](https://www.ozd.hu/static/24504_s.jpg)
![Az ÓVI egyik szakembere a rúdhoz erősíti a táblákat. Az ÓVI egyik szakembere a rúdhoz erősíti a táblákat.](https://www.ozd.hu/static/24503_s.jpg)
![Bartók Béla utca 2-es ház táblája. Bartók Béla utca 2-es ház táblája.](https://www.ozd.hu/static/24506_s.jpg)
![Dolgozó szakemberek. Dolgozó szakemberek.](https://www.ozd.hu/static/24507_s.jpg)
![Dr. Csuzda Gábor az aláírásokat mutatja az Ózdi Városi Televízió egyik riporterének. Dr. Csuzda Gábor az aláírásokat mutatja az Ózdi Városi Televízió egyik riporterének.](https://www.ozd.hu/static/24508_s.jpg)
![Dr. Csuzda Gábor területi képviselő segít az ÓVI munkatársainak egyenesen beállítani a táblákat. Dr. Csuzda Gábor területi képviselő segít az ÓVI munkatársainak egyenesen beállítani a táblákat.](https://www.ozd.hu/static/24509_s.jpg)
![Egyirányú tábla a Kazinczy Ferenc úton. Egyirányú tábla a Kazinczy Ferenc úton.](https://www.ozd.hu/static/24510_s.jpg)
![Két szakember beállítja a táblákat. Két szakember beállítja a táblákat.](https://www.ozd.hu/static/24511_s.jpg)