Célkeresztben – Ózdi sikerek születtek az Országos Diákolimpia Sportlövészet versenyszámában
Sport
2023. máj. 24.

Célkeresztben – Ózdi sikerek születtek az Országos Diákolimpia Sportlövészet versenyszámában

Sikerrel szerepeltek a Meteor Lövészklub versenyzői az Országos Diákolimpia Sportlövészet döntőjében és megőrizték a korábban elnyert vándorkupát.

Május 19-én és 20-án rendezték meg Gyöngyösön a Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnokban a Országos Diákolimpia Sportlövészet döntőjét, amelyet az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdettet meg a Magyar Sportlövők Szövetségének szervezésében. A kiemelt eseményre az ország több száz lövész klubjának tagjai jelentkezhettek, de közülük csak a legjelesebbek kerülhettek be a megyei megmérettetést követően az országos versenyre. Ebben a mezőnyben Csépányi Zsombor Mór az országos 10 méter nyílt irányzék légpuska 20 lövéses fiú kategóriában első helyezett lett, míg Demjén Kira Lilien ugyanebben a számban szintén dobogós harmadik helyet ért el. Zsombor, immár harmadik éve erősíti az ózdi Meteor Lövészklub csapatát.

„Heti két edzésem van és edzésenként két órát lövök, három sorozatot. Mostanában, ahogy készülök a diákolimpiára egyre többet edzek, hogy minél jobban tudjam magamat fejleszteni” - nyilatkozta Csépányi Zsombor Mór, a Meteor Lövészklub országos bajnoka.

A gyermekeknek rendkívül sok munkája és energiája van az elért eredményekben, hiszen a lelkiismeretes tanulás mellett szorgalmasan járnak edzésekre, komolyan veszik a sportágat és ezekben az eredményekben nagy szerepe van a Meteor Lövészklub által biztosított lehetőségeknek. Pintér László a klub edzőjeként már eddig is több nagyszerű teljesítményt könyvelhetett el csapatának, és igyekszik segíteni a gyermekek fejlődését. Még ő sem számított rá, hogy újból dobogós helyeket tudnak elhozni.

„Én arra számítottam, hogy az első öt, tíz között legyenek a mieink. Nem nyerni megyünk, hanem versenyezni, titokban számítottam rá, hogy újra érmet szerzünk. Egy vándorkupát megnyerni elég nagy nyomást jelent. Az hogy ő tavaly megnyerte és most megint, ennél a sportnál ez a legnehezebb” - fogalmazott Pintér László, a Meteor Lövészklub elnöke.

Hozzátette, sokszor csupán az utolsó lövésen múlik a siker. Demjén Kira Lilien a Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákja szintén dobogóra állhatott. Korcsoportjában mintegy 70 versenyzővel mérettette meg magát.

„Úgy állok ehhez a versenyhez, mintha edzésen lennék. És ezzel is nyugtatom magam, kizárom a körülöttem lévő embereket” - mondta Demjén Kira Lilien, a Meteor Lövészklub versenyzője.

A sportlövészet igen népszerű a fiatalok körében és a diákolimpia valóban az egyik legnagyobb megmérettetés. A versenyen a dobogós helyezettek mellett a Vasvár Úti Általános Iskola diákjai közül Tóth Szonja a 12., míg Tóth Nina a 19. helyen végzett igen csak népes korcsoportjában.