Egyeztetés és tervek – A Zöld sziget Ózdon elnevezésű pályázat a tavat is érinti
Fejlesztés
2023. máj. 17.

Egyeztetés és tervek – A Zöld sziget Ózdon elnevezésű pályázat a tavat is érinti

Az Ózdi Horgásztó körüli gyalogos- és kerékpáros sétány kialakításáról zajlott az egyeztetés, amelyen szakemberek és sportolók is részt vettek.

Nem zavarta az esős idő azokat a szakembereket, akik a Zöld sziget Ózdon elnevezésű projekt egyik része miatt érkeztek az Ózdi Horgásztó melletti területre. Szaka Attila, a projektért felelős szakember felvázolta az elképzeléseket. Ma kifejezetten a tó körüli gyalogos- és kerékpáros sétány kialakítása, valamint az egyéb helyszíni fejlesztések pontosítása volt a téma. Az egyeztetésre szakemberek és sportolók is eljöttek, amelynek köszönhetően más-más aspektusból is meg tudták vizsgálni a felmerülő kérdéseket.

„Szeretnénk egy olyan körbejárható útvonalat kialakítani, amin mind a horgászok, mind a sétálók, futók és kerékpárosok egyaránt elférnek és jól megférnek egymással. Felmerültek olyan típusú kérdések, hogy hol legyen ennek pontosan a nyomvonala, hogy legyen úgy kialakítva, hogy kellően tájbarát legyen, minden felhasználó számára megfelelő szélességű legyen, megfelelő legyen a burkolata és milyen veszélyforrások jelentkezhetnek” - mondta Szaka Attila, köznevelési, közművelődési és projekt ügyintéző.

Nagy gondot okoz, hogy sokszor olyan autó is behajt a területre, amelynek nem lenne szabad, így kardinális kérdés a leszakaszolás megoldása is. Felmerült továbbá, hogy az elképzeléseket hogyan tudják összekapcsolni a projekt többi részével, azaz az Ifjúsági Parkban és a stadion területén megvalósuló tervekkel. Ezt a hármas egységet ugyanis egyben szeretnék kezelni. A tó tehát egy jelentős fejlődésen menne át ügyelve arra, hogy a sportolóknak, a város lakóinak és a horgászoknak is egyaránt kedvezzenek.

„Az útnak a kialakítása, szélessége határozza majd meg, hogy elférjenek a horgászok, illetve az autóközlekedés, amely a horgászok révén történik, illetve a biciklisek között. Szerintem összeütközés nem hiszem, hogy lesz belőle. Egy sétáló utat terveznek a másik oldalra minőségileg megcsinálni. Szerintem azzal sem lesz gond” - nyilatkozta Borbás Péter, az Ózdi Horgásztó tógazdája.

Tervben van továbbá számos pihenőhely létesítése. Filagóriákat, padokat és szemeteseket terveznek kihelyezni. A tó csemetekert felé eső oldalán egy stéget alakítanak majd ki. Ez egyfajta központi terület lesz, amelyet árammal és világítással is ellátnak. A cél egy harmonikus és modern zöldterület kialakítása, amely a város ékkövévé válhat, kellemes kikapcsolódást biztosítva az arra járó családok számára. A megbeszélésről mindenki elégedetten távozott.