Elkészült a térkövezés – Szépül a Városközpont
Város
2023. máj. 11.

Elkészült a térkövezés – Szépül a Városközpont

A városközpontban folytatódott a közterület rekonstrukciós projekt. Háromszázharminc négyzetméteres területet térköveztek le a Vasvár út 60. szám előtt.

Április elején kezdték meg a munkát a kivitelező cég dolgozói az autóalkatrész bolt előtti téren, ugyanis a Városközpontban folytatódott a közterület rekonstrukciós projekt. Korábban parkolót alakítottak itt ki és utat is építettek, de akkoriban még nem volt elegendő a keret, hogy folytathassák a munkát.

„A közterület felújítási program keretében elkészült a Bárdi előtti tér térkövezése. Ahogyan már többször említettük, a több mint tíz évvel ezelőtti Városközpont felújítási program a Harangláb vonalában véget ért, azóta lépésenként haladunk tovább a felújítással. Tavaly kialakításra került a parkoló ezen a téren, most pedig tovább folytattuk a gyalogosoknak kedvezve a térkövezéssel. Én úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült és egy szép munkát élvezhetnek itt az ózdiak.” - mondta Janiczak Dávid, városunk polgármestere

Városunk polgármestere elmondta, hogy folyamatosan keresték a lehetőséget, hogy behozzák a lemaradást, amelyre most a program keretében lehetőség nyílt. Így most már egységes képet mutat az arra járóknak.

„Itt lakunk pont ebbe a lépcsőházba, és szép a környék nagyon. Ezt is megcsinálták nagyon szépen. A parkoló részt is megcsinálták, ezt is látom. Szép minden.” - nyilatkozott Tóth József

„Nagyon örülök neki, hogy megcsinálták itt ezt a teret, hogy letérkövezték, mert nagyon elhagyatott, ilyen toldozott, foltozott volt, itt lehetetlen volt járni. És most nagyon szép lett, úgyhogy a polgármester úrnak most akkor itt megköszönöm, hogy megcsináltatta itt nekünk ezt a szép teret, mert így nagyon esztétikus. Az is nagyon jó, hogy a járdát megcsinálták az üzlet előtt, meg a vízelvezetőt is, mert itt mindig beázott, és a tócsában jártunk.” - mondta Lőwné Újpál Edit

A közelben üzletet bérlők számára is fontos, hogy igényes városkép fogadja a járókelőket. Abban bíznak, hogy talán így még jobban fellendülhet a forgalom.

„Nagyon örülök, hogy elkezdték felújítani itt a terepet, meg a térkövezést, meg hogy csináltak egy plusz parkolót, mert nagyon sokan járnak errefelé, és jó hogy van lehetőség a parkolásra. Szeretném ha minél több mindent megcsinálnának, megpróbálnák jobban fellendíteni ezt a területet, és akkor hátha forgalmasabb lenne ez a rész itt. Úgyhogy örülök neki, hogy haladunk." - nyilatkozott Kovács Erzsébet

A kivitelezés során a vízelvezetőt is szintbe hozták. Ahol pedig szükséges volt akadálymentesítették a területet és aknákat is kiemeltek. A CKT beton terítését követően kvarchomok ágyazatba helyezték a hat centiméter vastag térköveket. Mintegy háromszázharminc négyzetméter újult meg a Vasvár út 60. szám előtt a projekt keretében.