Horgászversenyt rendeztek az Ózdi Acélművek Kft. dolgozóinak
Szabadidő
2023. máj. 3.

Horgászversenyt rendeztek az Ózdi Acélművek Kft. dolgozóinak

Horgászversenyt rendeztek az Ózdi Acélművek Kft. dolgozóinak a Hangonyi-tó partján. Negyedik alkalommal sikerült a pecásokat kicsalogatni a megmérettetésre.

Még párolgott a tó vize hajnali hat órakor, amikor gyülekeztek a Hangonyi-tó partján a pecások. Miután minden résztvevő között kisorsolták a horgászállásokat, a verseny elkezdődött. Minden évben két alkalommal kapja meg a tó üzemeltetőjétől a tavat az Ózdi Acélművek Érdekképviseleti Egyesülete. Egy tavaszi és egy őszi fordulót rendeznek meg a horgászok nagy örömére. Idén is sokan éltek a horgászás lehetőségével.

„A versenyen jelenleg huszonnyolc versenyző versenyez, ami a hagyományoknak megfelelő. Korábban olyan harminc-harmincöt fő szokott részt venni a versenyeken, de most egy picivel kevesebben vagyunk, de a létszám így is megfelelő a versenyhez. Az idő nagyon jó, az első mérlegelésen már túl vagyunk. Vannak olyan helyek, ahol a tónak megfelelően jönnek a halak, de vannak olyan helyek, ahol még csak egy-két kisebb hal van, de ez a nap folyamán változik, mert a versenyt meghosszabbítottuk. Délután négy óráig tart és bízunk benne, hogy olyan helyeken is megjön a halaknak a kapókedve, ahol eddig nem fogtak halat” - mondta Riz István, az Ózdi Acélművek Érdekképviseleti Egyesületének elnöke.

Nemcsak a dolgozók, hanem a hozzátartozók és családtagok is indulhattak a halfogó versenyen. Bárdos Máté is kilátogatott a partra, nagyon szeret horgászni és nem első alkalom, hogy megméretteti magát. Édesapjával nevezett és már pontyot, dévérkeszeget, valamint kárászt is fogott.

„Nagyon szeretek az apukámmal mindenfelé járni horgászni. Nem üres kézzel jövünk haza, hanem mindig sok hallal. Ezeket mindig megsütjük, utána pedig bulit rendezünk” - fogalmazott Bárdos Máté.

Az eredmények az idő jóvoltából elég szépen mutatkoztak. A tó halállományának köszönhetően, bármilyen szerelékkel lehetett halat fogni. Koós Attila is benevezett a megmérettetésre, aki bízik abban, hogy a szerencse mellé áll. Azt mondta, az esélytelenek nyugalmával indult. A huszonhetes állást húzta ki.

„Igen, ezen az álláson már voltam máskor is versenyen, akkor a negyedik helyezést értem el. Most majd kiderül” - nyilatkozta Koós Attila.

Riportunk elkészítésekor még nem is sejtette, hogy ő lesz a győztes. A kifogott halaknak természetesen semmilyen bántódásuk nem esik, hiszen testi épségüket figyelembe veszik a horgászok, a tó szabályzata szerint. A horgászverseny nyertese tehát Koós Attila lett. A győztes több mint harminc kg halat zsákmányolt. A nap végén minden pecást meghívtak egy tál helyben főzött babgulyásra.