Önkéntesek ültettek fát a buszpályaudvar és a városközpont környékén.
Város
2023. ápr. 14.

Önkéntesek ültettek fát a buszpályaudvar és a városközpont környékén.

Hetvennégy új csemetét ültettek el önkéntesek ma a város különböző területein.

A Dancsok Tamás nevéhez fűződő kezdeményezés idén már a tizenkettedik évében jár. Ezidő alatt több, mint 2000 fával gazdagították a várost. A hosszú évek óta tartó akcióhoz idén is csatlakoztak magánszemélyek, cégek és oktatási intézmények is. A cél ugyanis az, hogy Ózd legyen Magyarország tüdeje.

„Mindig el szoktuk mondani, hogy a fát, azt nem magamnak ültetem, hanem a jövőnek.”

Ezekkel a szavakkal nyitotta meg az idei, önkéntes faültető akciót Dancsok Tamás, aki immár tizenkettedik éve szervezi meg a közösségkovácsoló eseményt. Reggel a Munkás út mellett gyűltek össze az emberek, ez volt ugyanis a zöldítés első helyszíne. A kezdeményezés célja környezetünk szépítése, valamint szeretnék elérni azt, hogy Ózd legyen Magyarország tüdeje.

„Azért csinálom évről évre, mert mindig nagyon sok a felajánlás és nagyon örülök annak, hogy nagyon sok ember magáénak érzi ezt a teljesen semleges rendezvényt. Mindig el szoktuk mondani, hogy fát nem magamnak ültetek, hanem a jövő generációjának és ez nem egy hóbort, meg nem azért csináljuk mert trendi, hanem azért, mert fontos.” - mondta Dancsok Tamás, a Piramis Kft. ügyvezetője

A kezdeményezés megálmodója arra szeretne buzdítani mindenkit, hogy csatlakozzanak. A közös ügy mellé bárki odaállhat. Évről évre rengetegen kapcsolódnak be – úgy magánszemélyek, ahogy egyesületek, cégek és iskolák is.

„Nagyon fontosnak tartja cégünk is a környezetvédelmet, így idén sem szerettünk volna ebből az egészből kimaradni, illetve úgy gondoljuk, hogy ahhoz, hogy a bolygó élhetőbbé váljon, élhetőbbé tudjuk tenni, ahhoz a legegyszerűbb és legapróbb lépés a faültetéssel kezdődik. Hála Istennek az idő is kegyen volt hozzánk, úgyhogy köszönjük a lehetőséget Tamásnak. Bízunk benne, hogy sok ilyen lesz még a városban.” - nyilatkozott Restás Anita, a Wama Europe Kft. irodavezetője

Idén hetvennégy növény került a földbe. Így tehát ötven darab fa és 24 darab tuja díszíti a város különböző területeit. Előbbi mindegyike oszlopos berkenye, amely 4-5 méter magasra nő majd meg. Ennek virágai fehérek, ősszel érő termései pedig vörösek, amelyeket a madarak előszeretettel csipegetnek.

„Egy város erejét a civil közösségeinek az ereje is megmutatja, éppen ezért öröm számomra, hogy immár tizenkét éve megszervezésre kerül ez az önkéntes faültetési akció Dancsok Tamás barátom által. A tizenkét év alatt közel 1500 önkéntes, több mint 2000 fát ültetett el Ózd különbözőhelyszínein." - mondta Dr. Csuzda Gábor, a területi képviselői

A növények az autóbusz állomás környékére, a Petőfi térre, a városközpontba, Csépányra és Szennára kerültek. Utóbbi esetében pótlásokat végeznek a következő napokban. A faültetés előkészítését és a szakmai munkát minden évben az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai végzik. Idén az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. vezérigazgató helyettese, Mihók István is részt vett az eseményen, aki örömmel látta a város lakóinak összefogását.

„Fut egy országos fásítási program, az agrár minisztérium fásítási programja, de itt egy civil kezdeményezésről beszélünk. Magánszemélyek, vállalkozók adták össze erre a keretet. Különösen az tetszett ebben, hogy iskolás korú gyerekek bevonásával hajtották mindezt végbe, ráadásul a lakosságból is nagyon sokan vettek részt benne, illetve hogy egyszerre három-négy helyen folyik a városban ez a munka. Mindenképpen jó ötletnek tartom. Javaslom mindenkinek, hogy akinek pici kis zöld területe van, nyilván szakember bevonásával, hogy egy-két fát elültet akár a saját portáján, a kertjében.” - nyilatkozott Mihók István, az Északerdő Zrt. erdészeti vezérigazgató helyettese

Minden gyerek kivette a részét a munkából, örültek neki, hogy ők is jelen voltak a zöldítő megmozdulásban. A délelőtt folyamán a város számos helye gazdagodott ezekkel a növényekkel, amelyek nem csak szépek, de a város levegőjének megtisztításában is nagy szerepet töltenek be.