Szerencsétlen baleset
Vonat elé lépett és súlyos sérüléseket szenvedett egy iskolás lány ma délelőtt Serényfalván.
A serényfalvai kislány a bánrévei általános iskola tanulója. A helyszínre az intézmény igazgatója, valamint más pedagógusok is kiérkeztek, akik értesítették az édesapát. Az eset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja. A MÁV azt írta, hogy az átjárónál a balesetkor jól működött a fény- és félsorompó, az pirosat mutatott. A helyszínelés végéig az adott szakaszon szünetelt a közlekedés Putnok és Ózd között. A vasúttársaság pótlóbuszt rendelt. A balesethez az ózdi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik kiemelték a lányt a szerelvény alól, átadták a mentősöknek, majd helikopterrel a megyei kórházba szállították. Állapotáról egyelőre nincs hír.
„A helyszínre két darab gépjárművel érkeztünk. Egy gépjármű fecskendővel, illetve egy műszaki mentővel. A helyszínen történt felderítés alapján megállapították kollégáim, hogy valóban elgázolt egy fiatalkorú személyt a motorvonat. Őt egy speciális hordággyal emelték ki a szerelvény alól, átadták a mentősöknek, akik további ellátás után Miskolcra szállították” - mondta Tőkés Tamás, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnoka.
![A balesethez az ózdi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik kiemelték a lányt a szerelvény alól, átadták a mentősöknek, majd helikopterrel a megyei kórházba szállították. A balesethez az ózdi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik kiemelték a lányt a szerelvény alól, átadták a mentősöknek, majd helikopterrel a megyei kórházba szállították.](https://www.ozd.hu/static/2769_s.jpg)
![Az eset délelőtt 9 óra 37 perckor történt. Az eset délelőtt 9 óra 37 perckor történt.](https://www.ozd.hu/static/2770_s.jpg)
![A baleset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja. A baleset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja.](https://www.ozd.hu/static/2771_s.jpg)
![Vonat elé lépett és súlyos sérüléseket szenvedett egy iskolás lány szeptember 14-én Serényfalván. Vonat elé lépett és súlyos sérüléseket szenvedett egy iskolás lány szeptember 14-én Serényfalván.](https://www.ozd.hu/static/2772_s.jpg)