A jó idő beköszöntével folyamatosan haladnak a közterületi rekonstrukciós projekt feladataival a szakemberek
A Bocskai és a Katona József úton is folyamatos volt ma a munka. Mindkét helyszínen járdát aszfaltoztak a kivitelező cég munkatársai a közterület rekonstrukciós projekt keretében.
Egy markoló segítségével pakolták le a forró aszfaltot a kivitelező cég munkatársai a Katona József úton. Ez a közterület rekonstrukciós projekt harmadik leghosszabb szakasza, ugyanis 201 méter kap új borítást. A mintegy 342 m2-es terület emulziózását követően a szakemberek elkezdték az 5 centiméter vastagságú aszfaltréteg terítését és elegyengetését. Ezzel párhuzamosan a már helyére került anyagon egy hengerrel és egy lapvibrátorral mentek át, hogy szabályos legyen a felület.
„A közterület felújítási keretből két helyszínen folynak most a munkálatok. Az első itt a Katona József út páratlan oldalán van, ahol megújulhat a járda. A páros oldal évekkel ezelőtt teljes felújításon ment át. Itt decemberben elkezdődtek a munkálatok a 47 és a 67 házszám között. Annyira rossz állapotú volt itt a járda, hogy fel kellett bontani és teljesen új aszfaltréteget kapott. A 67-es házszámtól a Vasvári Pál út bekötő szakaszáig a hideg idő elmúlta kapcsán most tudják folytatni a járda aszfaltburkolatát” - mondta Zsuponyó Anett, alpolgármester, területi képviselő.
A Bocskai utat két héttel ezelőtt készítették elő a szakemberek, valamint elkezdték rendbe rakni a vízelvezetőt. Akkor végzetek a 10 centiméter vastag CKT beton terítésével is, így már csak az aszfaltra vártak, ami ma megérkezett.
„A városközpontba is elérkezett a közterület felújítási programunk. Az első számú választókerület képviselőjével, Zsuponyó Anett alpolgármester asszonnyal járjuk be a területét, hiszen folyamatban vannak a munkálatok Cipóban és Meggyesen is, ahol járdafelújítás és vízelvezető felújítás is folyamatban van. Valamint, hogy ha a pályázatunk majd elindul, az útfelújítási pályázatunk, akkor majd az utak felújítása is elkezdődik itt a térségben” - emelte ki Janiczak Dávid, polgármester.
Az emulziózás után erre a területre is 5 centiméteres aszfaltréteg került. Számos feladatot el kellett végezniük. Mint például a hengerelés, fejbeton készítése és az árokjavítás befejezése. Itt hatvanhárom méter hosszú szakasz kapott új burkolatot, amely nagyban megkönnyíti majd az arra járók közlekedését.
![A szakemberek munka közben. A szakemberek munka közben.](https://www.ozd.hu/static/19057_s.jpg)
![Janiczak Dávid polgármester és Zsuponyó Anett alpolgármester, területi képviselő a munkaterületen. Janiczak Dávid polgármester és Zsuponyó Anett alpolgármester, területi képviselő a munkaterületen.](https://www.ozd.hu/static/19059_s.jpg)
![Hengerelik a gőzölgő aszfaltot. Hengerelik a gőzölgő aszfaltot.](https://www.ozd.hu/static/19060_s.jpg)
![Távoli kép a Katona József úton zajló munkálatokról. Távoli kép a Katona József úton zajló munkálatokról.](https://www.ozd.hu/static/19062_s.jpg)
![Munkagépek az oszlop mögött. Munkagépek az oszlop mögött.](https://www.ozd.hu/static/19061_s.jpg)
![Távoli kép a munkagépekről. Távoli kép a munkagépekről.](https://www.ozd.hu/static/19063_s.jpg)
![Janiczak Dávid polgármester az egyik gépet nézi, Zsuponyó Anett alpolgármester, területi képviselővel az oldalán. Janiczak Dávid polgármester az egyik gépet nézi, Zsuponyó Anett alpolgármester, területi képviselővel az oldalán.](https://www.ozd.hu/static/19056_s.jpg)
![Aszfaltot egyengető szakember. Aszfaltot egyengető szakember.](https://www.ozd.hu/static/19064_s.jpg)
![Távoli kép a szakemberekről munka közben. Távoli kép a szakemberekről munka közben.](https://www.ozd.hu/static/19058_s.jpg)