Elfogták a rablót
Ma délelőtt előzetes letartóztatásba került az az 54 éves svájci férfi, aki szerdán este egy 75 éves asszonyt rabolt ki Szentsimonban. A döntéssel szemben a gyanúsított fellebbezett.
Szeptember nyolcadikán este fél tíz körül az egyik szentsimoni családi házba tört be egy férfi. Benyúlt az ablakon, és kinyitotta belülről a bejárati ajtót. A hetvenöt éves házigazda aznap hamar lefeküdt aludni. Majd arra eszmélt, hogy áll valaki az ágya felett. Az arcába gázspray-t fújt, majd dulakodni kezdtek. Az idős asszonyt megrugdosta és meg is pofozta.
„A földön feküdtem. Hogy lerántott-e, vagy leestem, azt nem tudom. A térdem is fáj egy kicsit. Van egy kötényem, ami fel volt akasztva. Leemelte, és akkor ijedtem meg, hogy ugyan meg akar-e fojtani. Úgy csináltam, mint aki eszméletlen. Akkor ott hagyott. Itt az első helyiségben szoktam aludni. Ő meg elment előre, ott volt a pénz. Gondolta van idő, ha én már eszméletlen vagyok” - mondta Kanta Gézáné.
Annyi lelki ereje még volt, hogy elővegye a telefont, és a dunna alól felhívja a fiát. Ezt követően pedig megpróbált kijutni, de nem tudott, mert a férfi bezárta a bejárati ajtót és kivette a kulcsot belőle. A hölgy akkor felment az emeletre, és az erkélyen húzódott meg, segítségre várva. A hangzavarra és kiabálásra sok lakó kiszaladt. Az elkövető pedig az egyik ablakon ugrott ki. A kerítésen át a szomszéd udvaron landolt, ahol egy ruhaszárítóra esett.
Majd egy kapun menekült tovább, de csupán az akácosig jutott. Mikor utol érték, már a rendőrség is a helyszínen volt. Az asszony fia számára akkor vált világossá, hogy ismeri az elkövetőt. Ugyanis korábban üzleti kapcsolatban álltak. A svájci férfi pedig vélhetően így akart elégtételt venni korábbi sérelmeiért. Végül lefoglalták tőle az eltulajdonított pénzt, a gázspray-t és egy elektromos sokkolót is.
„Nem sokkal a bejelentést követően a rendőrjárőrök a helyszín közelében elfogták. Előállították az Ózdi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatása alkalmával a terhére rótt bűncselekményt elismerte. Kiváltó okként egy korábbi nézeteltérésre hivatkozott. Őrizetbevételéről gondoskodtak kollégáim és indítványozták előzetes letartóztatását” - nyilatkozta Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.
Ma az Ózdi Járásbíróságra már bilincsben vezetették át. A férfi egymillió forintot és mintegy hatezer eurót akart ellopni. Tette akár 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Külföldi állampolgárságára, valamint arra tekintettel, hogy életvitelszerűen nem Magyarországon él és dolgozik, feltehető a szökés veszélye. Emellett pedig a környezetében élők tanúkénti kihallgatása is szükséges. Jelenléte pedig veszélyezteti a bizonyítást, így október 10-ig elrendelték letartóztatását. A döntéssel szemben a gyanúsított fellebbezett.
![A 75 éves asszonyért a szomszédok is aggódtak. A 75 éves asszonyért a szomszédok is aggódtak.](https://www.ozd.hu/static/2625_s.jpg)
![Az akácosban találták meg az 54 éves svájci férfit. Az akácosban találták meg az 54 éves svájci férfit.](https://www.ozd.hu/static/2626_s.jpg)
![A 75 éves asszony nagyon megijedt amikor ráeszmélt, hogy betörtek hozzá. A 75 éves asszony nagyon megijedt amikor ráeszmélt, hogy betörtek hozzá.](https://www.ozd.hu/static/2628_s.jpg)
![Ezzel a gázspary-vel fújta le az elkövető az idős asszonyt. Ezzel a gázspary-vel fújta le az elkövető az idős asszonyt.](https://www.ozd.hu/static/2629_s.jpg)
![Ezen az ablakon ugrott ki az elkövető. Ezen az ablakon ugrott ki az elkövető.](https://www.ozd.hu/static/2624_s.jpg)
![A rendőrség felvétele az eltulajdonított egy millió forintról és hatezer euróról. A rendőrség felvétele az eltulajdonított egy millió forintról és hatezer euróról.](https://www.ozd.hu/static/2631_s.jpg)
![Az idős asszony fia mutatja, hogy hol próbált elbújni a tettes. Az idős asszony fia mutatja, hogy hol próbált elbújni a tettes.](https://www.ozd.hu/static/2627_s.jpg)
![Ebbe a szentsimoni ingatlanba hatolt be a tettes szeptember 8-án, este fél tízkor. Ebbe a szentsimoni ingatlanba hatolt be a tettes szeptember 8-án, este fél tízkor.](https://www.ozd.hu/static/2630_s.jpg)
![A ruhaszárítóra esett rá a gyanúsított. A ruhaszárítóra esett rá a gyanúsított.](https://www.ozd.hu/static/2632_s.jpg)