A lánynevek terén nincs komolyabb változás, a fiúknál trónfosztás történt az elmúlt évek alatt. Az új nevek kérelmezésénél számos buktatóval kell számolni.
Míg korábban a Ladó-féle utónévkönyvet lapozták azok a szülők, akik gyermekáldás elé néztek, mára elegendő beütni a keresőbe a Nyelvtudományi Kutatóközpont honlapját. Itt található az egyetlen hivatalos lista, amely az anyakönyvezhető neveket tartalmazza. Minden hónapban frissül az elfogadott új kérelmekben lévő utónevekkel. Jelenleg 4507 nevet rejt, ám február végétől biztosan bővülni fog. Számos buktatói lehetnek a kérelmezésnek, így nem árt már az induláskor pár szabállyal tisztában lenni.
„Amire nem szoktak figyelni: ha magyar állampolgár, akkor az idegen eredetű neveket illetve az idegen helyesírású neveket is csak magyar helyesírással lehet bejegyezni, tehát nálunk nincs „y”, így a Maját csak „j”-vel, vagy a Kirát csak „i”-vel, rövid „i”, hosszú „í” is lehet. Ez az egyik. A másik, ami szintén jogszabályban megfogalmazott, hogy nálunk az úgynevezett unisex neveket, amelyeket más országokban lányoknak és fiúknak is adnak, azt nálunk nem lehet bejegyeztetni” - mondta dr. Raátz Judit, a Nyelvtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.
A kitöltött kérelmező nyomtatványt online kell elküldeni, amelyről az Utónév Bizottság jogszabály és alapelvek szerint szakvéleményt állít ki, elfogadják-e avagy sem az új nevet. Nem ment át a bizottság szűrőjén például a lányoknak szánt Rüntyi, Borcsi, Zitti, de a Zé, Zsoli, Csillám vagy Kolbász keresztnevet viselő fiúk anyakönyvezését is elutasították.
„Több, a mitológiából ismert nevet anyakönyveztünk már. Itt a legtöbb szülő kihasználja a jogszabály adta lehetőséget, és kettős utónevet ad a gyermekének. Ez akkor érdekes, hogyha ma felkapott, divatos név mellé egy úgymond hagyományos, régi típusú név párosul, mint például a Ruben László vagy az Elif Barbara. Ekkor egy picit érdekes a kettő közötti kontraszt” - fogalmazott Vad Fanni, az Ózdi Polgármesteri Hivatal igazgatási csoportvezetője, anyakönyvvezetője.
Sok éven keresztül országosan és Ózdon is a Bence és a Balázs a legnépszerűbb fiúnévnek számítottak. Lányoknál első vagy második utónévként nagyon sok Emma, Anna, Zoé vagy Hanna szerepelt a nyilvántartásokban. Az utóbbi években azonban trónfosztás volt a fiúknál; élre tört a Noel és Marcell névválasztás. Lányoknál ez nem mondható el, az előbbiek mellé felzárkózott a Zselyke, ezzel egészült ki a rangsor. Érdekes az is, hogy egy-egy sorozat vagy tévéműsor indulásakor a szereplők nevét gyakran választják születendő gyermeküknek a leendő szülők.