Holtan találtak otthonában egy csernelyi nőt
Rendőrség
2023. jan. 18.

Holtan találtak otthonában egy csernelyi nőt

Rendőrkézen a csernelyi halált okozó testi sértés gyanúsítottja. A nyolcvanhárom éves hölgyet bántalmazó tizennégy éves fiút már őrizetbe vette a rendőrség.

Csendes a környék Csernely utcáiban. Tegnap azonban ez közel sem volt így. Számos rendőrautó állt az egyik Dózsa György úti ház előtt, amelyben holtan találták az ott élő, nyolcvanhárom éves nőt. Az Ózdi Rendőrkapitányságra kedden 10 óra 22 perckor érkezett lakossági bejelentés, amely alapján azonnal a helyszínre siettek. A hölgy halálával összefüggésben azonban idegenkezűség gyanúja merült fel, így a rendőrök azonnal elindították a büntetőeljárást és megkezdték a helyszíni szemlét.

„A nagy erőkkel megkezdett, intenzív és aprólékos nyomozás eredményeként a kollégáim még aznap este azonosították és elfogták azt a helybéli, tizennégy éves fiút, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A nyomozás jelenlegi adatai szerint az elkövető még hétfőn jelent meg idős ismerősének a lakásán, elmondása alapján házimunkában segédkezett neki, majd vita alakult ki közöttük és ennek során bántalmazta is a nőt, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt” - mondta Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A környéken élőket nagyon megrázta az esemény. Egy helyi férfi talált rá fiaival a hölgyre. Rendszeresen jártak hozzá segíteni a ház körül, akkor is éppen gyújtóst vágni ment a nő házához.

„Bömbölt a TV, egy kis résen ki volt nyitva az ajtó, a gyerek pedig kiabált neki, hogy Ilonka néni, Ilonka néni, de nem szólalt meg senki, a TV viszont nagyon bömbölt. A gyerek benézett, ilyen üveges ajtó volt. Látta, hogy a néni el van dőlve ott a gázpalacknál. Leugrott a lépcsőről és kiabált nekem, hogy apa gyere, mert Ilonka néni vérzik” - nyilatkozta Radics Norbert.

A férfi azonnal a házhoz sietett. Az ajtón benézve ő is megrémült, rögtön szerzett egy telefont, hogy értesíteni tudja a mentőket. Amikor rátaláltak már halott volt, segíteni sem tudtak rajta. Megtalálója már hosszú évek óta ismerte. Elmondta, hogy sokat élt Kanadában, de a település más részein is, azonban néhány éve költözött ide a Dózsa György útra.

„Járt a menzás ételért, a fát ugyanúgy megvette, akitől tudta, megvásárolta, hasíttatta, úgy nem volt vele semmi probléma. Nem volt kötekedő, nem volt az, hogy nem fizette ki az embereket, nagyon normális asszonyka volt” - tette hozzá Radics Norbert.

A látvány megviselte a megtalálóit, nem tudják kiverni fejükből a történteket. Hozzátette, hogy negyvenhárom éve alatt ilyen brutális dolgot még nem látott. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a gyanúsítottat  őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatására.