A belvárosban folytatódott az aszfaltozási program – A Vasvár út egy szakasza újult meg
Város
2022. okt. 26.

A belvárosban folytatódott az aszfaltozási program – A Vasvár út egy szakasza újult meg

A Vasvár úton folytatódott az útfelújítás. Kétszáznégy méter kapott új burkolatot kilenc és fél méter szélességben. Több mint kétszáz tonna aszfaltot terítettek szét a területen.

Az elmúlt hetekben az egyes számú választókerületben, ezen belül is Cipó városrészben több terület is megújult. A kivitelező cég munkatársai először a Martinovics Ignác száztizenhárom méteres szakaszát állították helyre, majd a Kosztolányi Dezső úton tevékenykedtek, valamint az Építők útjának végét is rendbe tették hetvenhárom méter hosszban, itt a vízelvezetést is kialakították, de a Vasvári Pál utca egy részét is aszfalttal terítették. Talán még sosem volt üres a Vasvár úton található hosszú parkoló, hiszen mindenki kiállt innen, akinek ma dolga volt. Reggeltől zajlanak az aszfaltozási munkálatok a területen. Az útszakasz egyébként az egyes és a kettes számú választókörzetet is magában foglalja, hiszen csupán a felező vonal választja el a két területet egymástól.

„Az egyes számú választókörzetben az aszfaltozási munkálatok a végéhez közelednek, hiszen itt állunk a Vasvár úton, a Gyújtói és a Cipói körforgalom közötti szakasz fog ma megújulni, teljesen új aszfaltburkolatot kapni” - mondta Zsuponyó Anett, területi képviselő.

A kivitelező cég dolgozói hét elején kezdték meg itt az előkészítést, addig szakaszos lezárások lassították a forgalmat, ma pedig már csak munkagépekkel találkozhattunk az úton.

„Benne volt a csapadékvízaknák emelgetése, marás, takarítás, valamint itt a mellettünk látható támfal burkolatának a leszedése. Ez valamikor új burkolatot fog kapni. Ezen belül a mai nap folyamán emulziószórás volt és az aszfaltozás van hátra, 215 tonna aszfalt fog kerülni az útszakaszra” - emelte ki Hudák István, a Lasped Kft. műszakvezetője.

Öt centiméter vastagságban kapott új burkolatot az út, kétszáznégy méter hosszban. Helyenként szegőköveket is cseréltek a parkolók bejáratánál.

„A város minden körzetére kiterjedő aszfaltozási program van folyamatban Ózdon napjainkban, most a Vasvár útnak mögöttem látható szakasza újul meg, amely azért is fontos, mert azon kívül, hogy az egyes számú választókerülethez tartozik, a város összes lakója használja, hiszen ez a városnak a legjelentősebb főutcája. Nemcsak a város lakói, hanem a térségben élők és az áthaladó forgalom is használja ezt az útszakaszt. Bízom benne, hogy mindenki megelégedésére fog szolgálni legalább ennek a kis szakasznak a felújítása is” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

A kivitelezők jól haladnak a munkálatokkal, hamarosan véget ér a program, amelynek keretében harminckét útszakasz kap új aszfaltréteget Ózdon. A tervek szerint legközelebb Sziklás tetőn tevékenykednek majd a szakemberek.