A belvárosban folytatódik az aszfaltozási program – Szerdán lezárják a Vasvár út Gyújtói körforgalomtól Polgármesteri Hivatal előtti csomópontig terjedő szakaszát
Lezárják a Vasvár utat október 26-án szerdán aszfaltozási munkálatok miatt. Az előkészítés már zajlik, a lakosságot fokozott figyelemre és türelemre kérik.
Lezárják szerdán a Vasvár út mintegy kétszáz méteres szakaszát, ugyanis a belvárosban folytatódik az útfelújítási program. A kivitelező cég munkatársai már most elkezdték a terület előkészítését. Tizennégy aknát emelnek ki, de egyéb feladatokat is elvégeznek a hét közepén zajló aszfaltozásig. Ma és kedden is szakaszos lezárásokkal találkozhatnak az arra járók, fokozott óvatossággal érdemes közlekedni, ügyelve a megbízott kft. szakembereire. A figyelemfelhívó táblákat már elhelyezték az Ózdi Városüzemeltető Intézmény dolgozói az érintett parkoló két oldalán. Arra kérik a lakosságot, hogy próbálják szabadon hagyni az elkövetkező napokra a szóban forgó területet. A gépjárművezetők a Piac és Nemzetőr út felé tudnak kerülni, a buszok is arra járnak a munkálatok idején.
„Szerdán a Gyújtói körforgalom és a Polgármesteri Hivatal körforgalom között az utat teljes szélességében le fogjuk zárni, ezért kérjük a lakosságot, hogy itt ne parkoljanak. Jelenleg ma és holnap az előkészítő munkálatok folynak, ez is jelent egy kisebb fennakadást. Az aknákat emelik ki, a marásokat végzik el és a szegőkő cseréket. Van még egy probléma, itt a Gyújtón a hosszú parkolóból nem fognak tudni kiállni a lakosok, ezért azt kérjük, hogy akinek esetleg dolga van az kedd estig álljon ki, mert utána erre nem lesz lehetősége” - mondta Dubovinszky László, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény műszaki vezetője.
![Figyelemfelhívó tábla a parkoló bejáratában. Figyelemfelhívó tábla a parkoló bejáratában.](https://www.ozd.hu/static/16213_s.jpg)
![Aknát emelnek ki a dolgozók a Vasvár úton. Aknát emelnek ki a dolgozók a Vasvár úton.](https://www.ozd.hu/static/16214_s.jpg)
![Csatorna fedlap hever a járdán, a dolgozók takarítják az utat. Csatorna fedlap hever a járdán, a dolgozók takarítják az utat.](https://www.ozd.hu/static/16215_s.jpg)
![Felszedett szegőkövek a járdán. Felszedett szegőkövek a járdán.](https://www.ozd.hu/static/16216_s.jpg)
![Forgalmi rend változás tábla a parkoló bejáratában. Forgalmi rend változás tábla a parkoló bejáratában.](https://www.ozd.hu/static/16217_s.jpg)
![Aknafedlapot emelnek a dolgozók. Aknafedlapot emelnek a dolgozók.](https://www.ozd.hu/static/16218_s.jpg)
![Figyelemfelhívó tábla az egyik Vasvár úti parkoló bejáratában. Figyelemfelhívó tábla az egyik Vasvár úti parkoló bejáratában.](https://www.ozd.hu/static/16219_s.jpg)