Idén is elindult a „Válaszút” program
Oktatás
2022. szept. 4.

Idén is elindult a „Válaszút” program

Megtartotta digitális tanévnyitó ünnepségét a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány az Olvasóban. Idén az ötödik, azaz utolsó évéhez ért a Válaszút projekt.

A Magyar Református Szeretetszolgálat 2018-ban indította „Válaszút-Komplex digitális program a sikeres életpályáért” nevet viselő projektjét Ózdon. A programba olyan hátrányos helyzetű fiatalok kerültek bevonásra, akik a családból jövő támogatás és minta hiányában ki vannak téve a pályatévesztés, az iskolai kudarc és ennek kapcsán az iskolaelhagyás és munkanélküliség veszélyének. Az újabb tanévet egy ünnepséggel nyitották meg.

„Száz diákkal indulunk szeptembertől és folytatjuk azt, amit az előző években. Próbálunk segíteni nekik felzárkózásban bizonyos tantárgyakból. Tanulnak legórobotikát és 3D nyomtatást. A 21. századi technikákat próbáljuk fejleszteni, hogy előrébb legyenek kortársaiknál. Ugyanakkor sok szabadidős programmal, kirándulással, sportfoglalkozással is készülünk” - emelte ki Bakos Zsuszanna, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány Válaszút programjának szakmai vezetője.

A projekt öt évre szól, amelyből négy már eltelt, így idén az utolsó szakaszba értek. Az első csoport, aki részt vett a programban most fogja letenni az érettségit, így a tanári kar nagyon izgul értük. A nyitó áhitatot Pásztor Dániel a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi alelnöke tartotta. A hűségről beszélt a megjelenteknek.

„A hűség azt jelenti, hogy újrakezdi az Isten és nem adja fel, nem mond le. Ezt várja tőled, tőlem is. Soha ne add fel, légy hűséges tanulásban, munkában, elhívásban, odaadásban az élet odaszentelésében. Ha valamiről egyszer meggyőződtél, hogy az jó és ez az Isten útja, ne add fel soha!” - hangsúlyozta Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke.

Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatója is köszöntötte a megjelenteket. Egy rövid történetet mesélt el a megjelenteknek.

„Én azt kívánom nektek, hogy ahogy a program elnevezése is mondja, hogy ”Válaszút”, hogy ismerjétek fel ebben a programban rejlő lehetőségeket. Hogy valóban megváltozhat az életetek és éljetek azokkal a lehetőségekkel, amiket az itt jelenlévő hűséges kollégák nyújtottak a ti számotokra minden nap” - mondta Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Ezt követően a Válaszutas fiatalok előadása következett. Egy zenés, táncos produkcióval készültek a megnyitóra. A vezetők továbbá egy, a Tudás hatalom nevet viselő csoportot is meghívtak, akik a rap és slam műfaj segítségével közölték a fiatalokkal a tanulás fontosságát. Az esemény végén Bakos Zsuzsanna, a program szakmai vezetője mindenkinek megköszönte az eddigi munkáját, majd az egész tanári karral egy meglepetés tánccal készültek a diákok számára, amely egy jó hangulatú zárása volt az eseménynek.