Családi nap
Város
2019. szept. 16.

Családi nap

Családi napot rendezett a Gyerekesély program az Ózdi Járásban stábja az Olvasó parkolójában.

A szervezők számos tevékenységgel várták a résztvevőket. A gyerekek többféle kézműves foglalkozásban is kipróbálhatták magukat, valamint rendőr- és tűzoltóautóba is beülhettek. A színpadon bemutatkoztak a Szimfónia programban részt vevő diákok.

Színes program várta mindazokat, akik ellátogattak a Gyerekesély program az Ózdi Járásban családi napjára. A megnyitón a kistérség társulási tanácsának nevében Janiczak Dávid köszöntötte a résztvevőket.

„Ez egy kistérségi projekt, ami felülemelkedik politikán, felülemelkedik minden olyan dolgon, ami meg tudna osztani bennünket. Egyetlen egy közös célja van ennek a mai rendezvénynek, hogy a gyerekek kerüljenek az első sorba, ők kerüljenek előtérbe a szülőkkel együtt” - fogalmazott Janiczak Dávid, az Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának elnöke.

Dr. Almásiné Laurencsik Angelika elmondta, hogy a projektet a hátrányos helyzetű gyerekek és családok életkörülményeinek javítására hozták létre. A kistérség intézményeinek bevonásával így számtalan foglalkozással várják a fiatalokat.

„Ebben az óvodai fejlesztéstől az utazópszichológusig, a logopédiai fejlesztésig, a családi napi rendezvényig – a családok összetartozását erősítve, szabadidős tevékenységekig számtalan projektelem van, és ezek a fő elemek még tovább vannak bontva alelemekre” - mondta dr. Almásiné Laurencsik Angelika, a Gyerekesély program az Ózdi Járásban szakmai koordinátora.

A felzárkóztatás jegyében beemelték saját programjukba a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szimfónia projektjét, amelyen belül az ózdi Árpád vezér és a borsodnádasdi Móra Ferenc Általános Iskola néhány diákja gitár-, valamint doboktatásban részesül.

„Halmozottan hátrányos, illetve hátrányos helyzetű tanulóknak az iskolai lemorzsolódásának a csökkentésére szolgáló program. Amellett, hogy hangszeres oktatásban vesznek részt a kiválasztott növendékek, emellett egy picit a szociális érzékenységüket, és az érzelmi intelligenciájukat is próbáljuk egyúttal fejleszteni” - hangsúlyozta Kárbin Andrea, a Gyerekesély program az Ózdi Járásban szakmai koordinátora.

A felállított standoknál a Gyerekesély programmal együttműködő intézmények révén többféle elfoglaltság közül választhattak a gyerekek. Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény jóvoltából például kecskével vagy nyuszikkal ismerkedhettek, míg a Magyar Vöröskereszt ózdi munkatársai az újraélesztést mutatták meg. Sokakat érdekelt a rendőr- és a tűzoltóautó is, de a Kékcsillag Segítőkutyás Egyesület bemutatóján is szép számmal részt vettek.