Közös ünnep
Hírek
2021. dec. 22.

Közös ünnep

Utolsó karácsonyát tartotta a Gyerekesély az ózdi járásban program. A projekt lezárásaként a fiataloknak közös ebéddel és ajándékosztással készültek a dolgozók.

A közösségi ház 2017 decemberétől a Gyerekesély az ózdi járásban projekt keretén belül működik. A program jövő év májusában véget ér, így az idei karácsony az utolsó, amit a gyerekek ebben a formába együtt tölthetnek. A közösségi ház dolgozói úgy gondolták, hogy zárásként egy feledhetetlen, ünnepi vacsorával és kisebb ajándékokkal lepik meg a fiatalokat. Ők egyébként az előkészületekben is részt vettek.

„A múlt héten, illetve az előző hét elején még részt vettek a kézműves klub keretein belül karácsonyi díszek készítésében, amikkel majd díszítjük a közös karácsonyfát itt a közösségi házban. A mai nap folyamán értünk célegyenesbe, segédkeztek az ünnepi asztal feldíszítésében, illetve még apró-cseprő simításokat végeztünk a közösségi házon a díszítéssel kapcsolatosan” - nyilatkozta Németh Roland, a közösségi ház vezetője.

Németh Roland hozzátette, hogy nagyon bíznak a projekt folytatásában, azonban még semmi biztosat nem tudnak. Jelenleg tíz-tizenöt gyereket várnak erre az alkalomra, ugyanis a vírushelyzet miatt egy ideje már csökkentett létszámmal működnek. A gyerekek nagy örömmel segítettek minden feladatban, mint például a sütemények megformálása.

„Abban reménykedek, hogy nem fog bezárni ez a hely, mert nagyon szeretek ide járni, barátkozni. Jó itt minden, csocsózunk, kihívásokat csinálunk és ez nagyon boldoggá tesz. Most ahogy csináltuk ezeket a karácsonyi dolgokat segítek mindenben, sütünk főzünk” - mondta Molnár Béla Ricardo.

A fiatalok közösen díszítették fel a karácsonyfát, majd az étkezés előtt az ajándékaikat is megkapták. Mindenki kitörő örömmel fogadta a dobozban rejlő apró meglepetéseket. A csomagok kibontásának izgalma után közösen asztalhoz ültek és elfogyasztották az utolsó, ünnepi ebédet.