Pályázati forrás
2016. jún. 16.

Utolsó harmadához érkezett annak a pályázatnak az előkészítése, amely Ózd város kulturális és közösségi tereinek fejlesztését tűzte ki célul.

Egyeztető fórumra hívták a civil, a közszféra, valamint a vállalkozói szektor tagjait a HAJÓZD Helyi Közösség munkacsoportjának tagjai. A megbeszélés tárgyát az a 800 millió forintos pályázati lehetőség képezte, amely a kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztését segítené elő. A pályázat benyújtásának egyik legfontosabb feltétele az alulról jövő kezdeményezésekre épülő helyi közösségfejlesztési stratégiának a kidolgozása.

„Olyan dolgokat kell a stratégiába beletenni, amire tényleg van igény és ami, ha megvalósulna, akkor a civilek és a vállalkozói szféra szereplői ezen a területen sokkal nagyobbat tudnának alkotni. Élhetőbb, virágosabb lenne a város és a népességmegtartó ereje is sokkal nagyobb lehetne” - mondta Szaka Attila, a tervezői munkacsoport tagja.

A helyi stratégiát úgy kell felépíteni, hogy legyen egy központi projekteleme, amihez aztán a kisebb események, fejlesztések csatlakozni tudnak. Ahogy azt a fórum során dr. Mészáros Katalin többször hangsúlyozta: a fő csapásirányt nem központilag szeretnék meghatározni, ezt is a helyiek közös gondolkodása jelölhetné ki.

„A programok megvalósítására helyi pályázatok lesznek kiírva, amelyre azok a helyi szereplők nyújthatják be igényeiket, akik megfelelnek majd a felhívásban szereplő feltételeknek és ózdi telephellyel rendelkeznek” - fogalmazott dr. Mészáros Katalin, szakértő.

A fórumon résztvevők több kérdést és észrevételt is megfogalmaztak a hallottakkal kapcsolatban. Arany László önkormányzati képviselő a pályázat finanszírozási módja felől érdeklődött, Eke István vállalkozó tényleges fejlesztési lehetőséget fogalmazott meg, Bojtos Zoltán sportegyesületi elnök pedig a csatlakozási szándékukról biztosította az előadókat.

(forrás)