Első a segítség

Defibrillátorral lett felszerelve a város négy forgalmas intézménye. A városvezetés célja, hogy minden önkormányzati fenntartású helyet ellássanak ilyen készülékekkel.

Négy elsősegélynyújtó készülék érkezett meg a Polgármesteri Hivatal épületébe. A város vezetőségének tervei között már hosszú ideje szerepel, hogy az önkormányzati intézményeket felszereljék ilyen eszközökkel. Most az általános tartalék keretből összesen körülbelül 2,5 millió forintot különítettek el ezekre. A megérkezést követően Janiczak Dávid polgármester átnézte ezeket, majd átnyújtotta Bányai Zsuzsának, az ÓTSZEGYII vezetőjének, valamint dr. Almási Csabának. Az első dobozt egyébként a jegyző helyezte el az Ózdi Központi Ügyfélszolgálat várótermében egy speciális, riasztóval ellátott dobozba.

„Ózd város önkormányzatának kiemelt szerepet kell fordítania az életvédelemre. Mindig is nagyon fontosnak tartottuk ezt a feladatot, azonban eddig nem volt lehetőségünk rá, hogy az intézményeinket újraélesztő készülékkel szereljük fel. Ezt most elkezdtük több lépcsőben, de hála Istennek meg tudjuk valósítani. A mai napon négy ilyen készülék érkezett a városba, amelyek felszerelése el is kezdődött. Az egyik a Városházán az ügyfélfogadó térben, a másik az Olvasóban, a harmadik a Civil Házban, a negyedik pedig a Kézenfogva idősotthonban kap helyet” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Az intelligens eszköz folyamatos instrukciókkal látja el használóját. A kinyitást követően lépésről lépésre ad utasításokat, így bárki számára gyors és egyszerű lehet a használata. A polgármester Zsuponyó Anett alpolgármesterrel közösen indult útnak, hogy átadja a maradék két defibrillátort. Az elsőt a Civil Házba szállították, valamint bemutatták a használatát. A következő állomás az Olvasó épülete volt.

„Köszönjük szépen a ránk gondolást és a megtiszteltetést. Ne legyen rá soha szükség, de úgy gondolom, hogy számos ember megfordul nálunk különböző rendezvényeken, hétköznap próbákon és azért ad egy biztonságérzetet, hogy van egy ilyen eszköz nálunk. Nem bonyolult használni, tehát aki először találja magát vészhelyzetben, akkor talán ezt a fajta stresszt le tudja tenni magáról” - nyilatkozta Fábián-Dobos Eszter, az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. művelődési ágazatvezetője.

A készülékekhez egyébként két matrica tartozik. Az egyiket a tárolódoboz elejére, a másikat pedig a bejárathoz kell felragasztani, hogy jelzésül szolgáljon az oda érkező embereknek. A városvezetés célja, hogy minden olyan önkormányzati intézményt felszereljenek, ahol ügyfélforgalom van, vagy ahol huzamosabb ideig több ember tartózkodik. A hirtelen szívmegállás gyors beavatkozást igényel, amelyben ezek a defibrillátorok megfelelő és korszerű segítséget fognak majd nyújtani.

(forrás)