Doni hősök
Város
2022. jan. 13.

Doni hősök

A világháborúk hőseire emlékeztek Szentsimonban a Don-kanyari áttörés évfordulóján. A szentmisét követően a résztvevők a templom kertjében tisztelegtek az elesettek előtt.

1943. január 12-én indították meg támadásukat a szovjetek a Don-kanyarban, amelynek következtében a második magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét. Az áttörés évfordulóján idén is megemlékeztek az I. és a II. világháború elesett hőseiről Szentsimonban. A településrész templomában megtartott szentmisét Szőke Gábor plébános celebrálta, aki Sámuel könyvéből olvasott fel a megjelenteknek.

„Milyen biztonságot ad az a tudat egy nehéz helyzetben élő embernek, amit Sámuel könyvéből így hallottunk: az Úr pedig vele volt. Amikor egyre mélyebben tudatosítjuk azt, tudatosítom önmagamban azt, hogy velem van az Isten, akár milyen élethelyzetben vagyok. Nem az ad biztonságot, hogy kívülről milyen erősnek tűnök, hogy mit veszek magamra, hogy milyen fegyverek lógnak az oldalamon, hogy milyen tüzérség van mögöttem, hanem az ad biztonságot, hogy az Úr fogja a kezem ebben az élethelyzetben is” - fogalmazott Szőke Gábor, római katolikus plébános.

A szentmisét követően a résztvevők a templom kertjében gyűltek össze, hogy megtekintsék az emlékműsort. Vámosiné Kovács Ilona, a Szép Szó Irodalmi Kör tagja verset mondott, majd Berki Alex, az ÓMI Zenés Színház énekese adott elő egy dalt. Ezt követően Janiczak Dávid, Ózd város polgármestere mondott beszédet, emlékezve a doni hősökre.

„A doni hősök közben megtanították a nemzetet arra, hogy soha ne legyen szolgája mások hatalmának. A Don-kanyarban százezernyi jeltelen sír, az értelmetlen áldozat örök mementója lett. A családok ma emlékeznek azokra a nagyapókra, akik örökre fiatalok maradtak, akiket már nem ismerhettek a most élők. Áldozatukkal még sem vesztek el a nemzet megbecsülésében, ugyanis ezen a napon országszerte összegyűlnek a templomokban imádkozni. Összegyűlnek a sírkertekben virággal emlékezni rájuk és beszélni róluk, mert a nemzet emlékezetében hőseink örökre élni fognak, és emlékük nem vész a feledés homályába” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

A múltba tekintést követően Janiczak Dávid dr. Zempléni Miklós, a második magyar hadsereg orvosának a Boldog szunnyadókhoz című versével emlékezett. Végezetül a Gömöri Huszár Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület tagjainak közreműködésével többen is elhelyezték koszorúikat a világháborús hősök tiszteletére állított emlékmű talapzatánál.