Jelölti látogatás
Politika
2022. jan. 7.

Jelölti látogatás

Ózdon tett látogatás Márki-Zay Péter. A politikus elsőként egy rögtönzött utcafórumot tartott, majd találkozott városunk polgármesterével is. Ezt követően egy panellakásba is ellátogatott.

Márki-Zay Péter a Szolgáltatóház előtti területen találkozott az ózdiakkal. A rögtönzött utcafórumon felsorolta azokat a területeket, amelyek szerinte a legsürgetőbbek. Így kiemelte, hogy elszámoltatásra van szükség, hiszen az Orbán-kormány az elmúlt években rengeteg pénzt lopott el a magyaroktól. Ezt követően a Városháza felé vette az irányt kíséretével, ahol egy rövid egyeztetést tartottak Janiczak Dávid polgármesterrel. A miniszterelnök-jelölt szerint mindenkinek részt kell vennie a közelgő voksoláson.

„Arra kérem a térség lakosait politikai irányultságtól, származástól függetlenül, hogy támogassák Kiss Sándort. Az összefogás egy nemzeti érték. Számunkra a nemzet felemelkedése fontosabb, mint az apró ideológiai különbségek. Ezek hála istennek meg is vannak közöttünk. Én mindenkit feltétlenül arra kérek, hogy menjen el szavazni, mert hazánk sorsát döntjük el egy nagyon hosszú időre. Mi Európához akarunk tartozni, és jólétben akarunk élni. Ezért kell most a felemelkedésre szavazni és nem a lesüllyedésre, a szegénységre, a covid elhalálozásra és a korrupcióra” - hangsúlyozta Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje.

Ezt követően egy közeli panellakásba is ellátogatott a delegáció, hiszen a programjuk egyik pontja a társasházak felújítása. Itt szóba került, hogy a panelek körülbelül 30-40 éves élettartammal készültek el, de azóta már a legtöbb kora jóval túlhaladta ezt az irányszámot. Ezután ismét nyakukba vették a várost. Kiss Sándor az összefogás helyi képviselő-jelölje az itteni problémák bemutatásának fontosságát hangsúlyozta.

„Fontos, hogy Márki-Zay Péter megismerje az ózdi viszonyokat, az embereket és a helyzetet. Megmutattuk neki, hogy milyen fejlesztésekre lenne szükség Ózdon. Például a közös programban is szerepel a panellakások kérdése. Ennek nagyon örülünk. Emiatt megmutattunk neki egy ózdi panellakást, hiszen még 2002 és 2010 között az MSZP-s városvezetés idején volt utoljára panelprogram Ózdon. Akkor több mint százmillió forintot fordítottunk a panellakások felújítására. Én bízom benne, hogy az új kormány megalakulása után, amit Márki-Zay Péter fog vezetni ismét elindulhat a panelprogram” - mondta Kiss Sándor, az ellenzéki összefogás közös országgyűlési képviselőjelöltje.

Végül a delegáció az egyik helyi gyorsétterem felé vette az irányt, ahol egy közös ebéddel fejezte be a programot. A csapat ezután más városokba is ellátogatott.