Segítő szándék
Egészség
2021. dec. 3.

Segítő szándék

Véradást tartottak a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban. Este egy kötetlen beszélgetést tartottak a véradás fontosságáról, majd egy filmvetítésen is részt vehettek a megjelentek.

Sorban érkeztek az emberek a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkba. Ezúttal nem egy szokványos programra várták a látogatókat, hiszen most a véradás volt a nap központi témája. Az intézményben dolgozók számára igencsak fontos, hogy támogassák a jótékonykodást, aminek egyik nagyszerű módja, ha donorrá válunk. Dr. Ádám Eszter az intézmény vezetője szerint ilyenkor, karácsony közeledtével sokakban felerősödik a jótékonykodási és adakozási vágy, ám erre nem csak ebben az időszakban van szükség.

„Azt gondolom, hogy az egész évben folyamatos kellene, hogy legyen a fokozott figyelem az égető, sürgető problémák kapcsán. Egy ilyen probléma például a véradás és a folyamatos készlethiány a magyar egészségügyi intézményekben. Napi szinten ezerhatszáz-ezerhétszáz embernek kell vért adnia ahhoz, hogy az intézmények megfelelő készlettel rendelkezzenek. Ehhez az akcióhoz csatlakoztunk ezzel a mai nappal. Bízom benne, hogy ez egy folyamat lesz” - hangsúlyozta dr. Ádám Eszter, a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark intézményvezetője.

A véradók ezúttal is a szokásos procedúrán estek át. Tehát az egészségi állapotra vonatkozó kérdőív kitöltése után rövid orvosi vizsgálat következett. Ha mindent rendben találtak a szakemberek, elkezdődhetett a meghatározott mennyiségű vér levétele. Most irányított váradásra is lehetőség nyílt. Az a tapasztalat, hogy eredményesek az ilyen jellegű akciók.

„Kell a Civil Házas véradás is, hiszen az megszokott, minden hónap utolsó szerdája. Ott is megvan a véradó közösség. Egy ilyen kihelyezett véradásnál, mint például itt az NFÉ-ben más véradókat tudunk megszólítani. Az itteni munkatársakkal is nagyon jól zajlott a szervezési folyamat. Nyilván az ő köreik mások, és több véradót más körökből tudunk megszólítani” - mondta Dobos Eszter, a Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezetének területi munkatársa.

Nem ez az utolsó lehetőség azok számára, akik szeretnék vérüket jótékony célra felajánlani. December 29-én a Civil Házba várják majd az érdeklődőket. A mostani program kötetlen beszélgetéssel és filmvetítéssel zárult.