Hazai környezetben léptek pályára a Lóci DSE U14-es csapatai. A mieink egri, mezőkeresztesi, hevesi és kazincbarcikai csapatokkal néztek farkasszemet.
Nyolc csapat érkezett városunkba az U14-es lány kézilabda-bajnokság negyedik fordulója apropóján. Így a közönség számos izgalmas mérkőzést láthatott a Marosi István Városi Sportcsarnokban. A mieinknek két együttese is érdekelt a pontvadászatban, így bőven akadt dolga az ózdi lányoknak. A fiatalok a játéknap során egri, mezőkeresztesi, hevesi és kazincbarcikai csapatokkal néztek farkasszemet. Minden meccsen próbálták a legjobbjukat adni, de a barcikaiakkal például nem bírtak.
„Nagyon készültek a lányok, mert egyszer kikaptunk kilenccel az ózdiak ellen. Meg is volt a videó, úgyhogy még videóztunk is, komolyan készültek rá a csajok. Úgy gondolom, hogy fel is pörögtek rá, úgyhogy tényleg jól játszottak” - értékelt Puskás Attila, a Kazincbarcikai KSE vezetőedzője.
A hazai csapatokat sajnos nem kerülték el az elmúlt időszakban a sérülések és a betegségek, így többen nem voltak száz százalékos állapotban. Persze ez nem szegte kedvüket, és már nagy lendülettel készültek a következő próbatételekre.
„Volt egy balesetem, kiment a bokám, úgyhogy most három napig nem nagyon tudtam csinálni semmit. Előtte gyakoroltunk rá, viszont inkább a következő meccsre, mert úgy éreztük, az szorosabb lesz” - mondta Zákányi Janka, a Lóci DSE 1. számú csapatának játékosa.
Ennek megfelelően a felkészülés sem ment zökkenőmentesen. Az egyesület koncepciójához hozzátartozik, hogy próbálják a saját játékukat felépíteni, és ezt a megszerzett tudást kamatoztatni a tétmérkőzések során. Barta Zsolt szerint ez fontos a későbbi fejlődés szempontjából.
„Megmondom őszintén, hogy mi nem meccsekre készülünk. Nekünk az a célunk, hogy a gyerekek ifiben is, serdülőben is és felnőttben is játszanak. Ez a mérkőzés egy tapasztalatszerzés. Nem készülünk külön-külön a mérkőzésekre” - nyilatkozta Barta Zsolt, a Lóci DSE edzője.
A Lóci DSE 1. számú csapata a tabella harmadik helyéről várja a folytatást, míg a 2. számú alakulat a sereghajtó 8. pozíciót foglalja el. A lányok számára két hét múlva folytatódik a sorozat. Akkor a Salgótarjáni SKC, a Kazincbarcikai KSE és a Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesületének korosztályos együttese ellen bizonyíthatnak majd.