Hazai siker

Magabiztos győzelemmel folytatta szereplését az Ózdi Sakk Sportegyesület a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei első osztály második fordulójában.

 A koronavírus minden sportágra rányomta a bélyegét, ez alól pedig a sakk sem volt kivétel. A járvány következtében számos csapat került nehéz helyzetbe, több helyen pedig a szakosztályok is megszűntek. Az Ózdi Sakk Sportegyesület szerencsésen átvészelte az elmúlt időszakot, és még erősödni is tudott a csapat.

„A vírus következtében szakosztályok szűntek meg, de így sok csapat tudott igazolni új tájékosokat, többek között mi is erősebbek lettünk. A dobogó megszerzése a célunk, ennek megfelelően ülünk le mindenkivel játszani a fordulók során” - nyilatkozta Molnár Milán, az Ózdi Sakk Sportegyesület elnöke.

Korábban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két csoportra osztották a csapatbajnokságon résztvevő alakulatokat. A DVTK az elmúlt esztendőkben igen komoly utánpótlás bázist épített ki. A fiataloknak nagyon fontosak az ilyen hosszú, nehéz meccsek a fejlődésük szempontjából.

„Most van lehetősége a gyerekeknek igazán hosszú partit játszani. Ezért fontos is nekünk. Én azt gondolom, hogy okozhatunk meglepetést, kicsi a bors, de erős. Nem az a fő célunk, hogy megnyerjük ezt a bajnokságot vagy egyáltalán a mindenkori meccseket. Később ki lesznek elemezve ezek a partik, és ezekből rengeteget tudnak tanulni. Interneten szoktak játszani vagy csapaton belül egymással, de ilyen hosszú partikra nincs lehetőség” - mondta Tóth Péter, a DVTK III. csapatkapitánya.

A találkozó után az Ózdi Sakk Sportegyesület a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztály éllovasaként várja a folytatást. A következő körben a DVTK II. számú csapatánál vendégszerepelnek majd november 28-án. A bajnokság során egyébként kilenc fordulóban kell majd helytállniuk a helyi sportolóknak.

(forrás)