Ütemterv szerint
Város
2021. nov. 9.

Ütemterv szerint

Már elkészült a városi aszfaltozási programban szereplő utak több mint fele. Csupán csak hét szakasz van hátra. Ma a Piac, illetve a Botond vezér úton párhuzamosan folyt a munka.

Ütem szerint, párhuzamosan halad az aszfaltozás a város különböző területein. A 130 millió forintos keretből 21 útszakasz készülhet el. Az előző hét végén a kivitelező cég befejezte az Áchim utat, ezzel pedig már a kijelölt részek több mint felével elkészültek. Még hét aszfaltozásra váró terület van hátra, amin a szakemberek folyamatosan dolgoznak.

„Minden rendben, most a Piac utca felmarása következett. Most végeztünk vele, délutánra megkapja az aszfalt réteget. Ezzel párhuzamosan már a Botond vezér úton dolgoznak a szakemberek. Ott is megkapja az öt centiméteres vastagságú aszfalt réteget” - mondta Hudák István, a Lasped Kft. műszakvezetője.

Előbbit egyébként ebben az évben javították ki az Ózdi Városüzemeltető Intézmény dolgozói, azonban megfelelő eszközpark hiányában ez hullámosra sikerült. Ennek okán sok más út mellett ez a szakasz is rákerült a listára.

„Idén tavasszal a városüzemeltető intézmény végzett aszfaltozást ezen az útszakaszon, nekik azonban nincsen meg a szükséges géppark ahhoz, hogy ekkora távon sima aszfaltot tudjanak teríteni, így hullámossá vált ez a szakasz. A vállalkozó, aki a város útjait jelenleg egy nagyobb projekt keretében aszfaltozza, megbízást kapott erre a szakaszra is, úgyhogy nagyon bízunk benne, hogy ez után a felújítás után végre sík aszfalton közlekedhetnek az ózdiak itt a Piac úton is” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

A Botond vezér úton a szakemberek elvégezték az előkátyúzást és az emulziós belocsolást az aszfaltréteg leterítése előtt. Összesen városszerte egyébként 17.351 négyzetméter terület lesz aszfalttal beborítva 4879 méter hosszban. A tervek szerint november 20-ra be is fejezik a hátralévő utakat, azonban ezt nagyban befolyásolhatják az időjárási körülmények. Legközelebb egyébként holnap, az Örs vezér úton zúgnak fel a munkagépek, amik segítségével előkészítik a felületet, hogy csütörtökön rákerülhessen a kopó réteg, ott ugyanis még sosem volt szilárd burkolat.