„A koronavírus hatásai a gyógypedagógiai ellátás résztvevőire” címmel rendeztek konferenciát ma a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban a Csillagfürt EGYMI pedagógusainak.
Konferenciát rendeztek a Csillagfürt EGYMI pedagógusainak ahhoz kapcsolódóan, hogy milyen hatással van a koronavírus a szakmájukra. Mindez egy európai uniós pályázatnak köszönhetően jött létre. Az eseménynek a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark adott otthont. Öt feladatellátási székhely tartozik hozzájuk, ahol fogyatékkal élő gyermekek nevelését látják el. Mindegyik helyen más típusú oktatások folynak.
„A konferenciának az a lényege, hogy reagáljon a pandémia okozta hatásokra, ugyanis a gyógypedagógiai ellátásban maga a koronavírus-járvány és az abból adódó nehézségek érdekes feladatok elé állították a szakmát. A mi tanulóinknál az online oktatásnak a módszertana eléggé nehézkes, mondhatni kivitelezhetetlen volt. Teljesen más kreatív ötletekkel kellett megoldanunk a pandémia alatt azt, hogy hogyan tudjunk mi a gyerekeknek segíteni” - nyilatkozta dr. Kozup Sándor, a Csillagfürt EGYMI intézményvezetője.
A pedagógusok ezeket a tapasztalatokat adhatták át egymásnak az eseménynek köszönhetően. Két előadót hívtak meg a konferenciára. Dr. Hídvégi Márta pszichológus a lelki folyamatok hátteréről beszélt. Elhangzott az is, hogy egy egyén hogyan tudja befogadni és megemészteni ezt a helyzetet, ami most érte az emberiséget és hogy mit tudnak megváltoztatni az életükben annak érdekében, hogy a jövőt is könnyebben fel tudják dolgozni.
„Az nagyon fontos, hogy távol tartsa magát attól, hogy befolyásolják más emberek negatív kicsengései és gondolatai. Ezek az elméletek, hogy kitől jött miért van, fertőz-e vagy nem, kell a maszk vagy mégsem. Ezeket ne engedje magában befolyásolni. Legyen egy stabil önértékelése és önbecsülése, tudása arról, hogy eddig hogyan állt hozzá az élethez. Akkor most is le fogja küzdeni a problémákat” - fogalmazott dr. Hídvégi Márta, pszichológus, címzetes főiskolai docens.
Dr. Mező Katalin, egyetemi adjunktus friss kutatásokkal érkezett, amelyekben bemutatta, hogy a gyógypedagógiai nevelésre milyen hatást gyakorolt a vírus. Többek között egy új generációnak a létrejöttéről beszélt.
„Ezek a gyerekek és ettől lesznek ők C vagy K generációsok, hogyan találkoztak a nagyszüleikkel? Megszületett 2019-ben és a nagyszülő online környezetben egy gépen keresztül látta. Hol van az a szeretet, a ringatás, amit egy nagyszülő adhat?” - mondta dr. Mező Katalin, egyetemi adjunktus.
Emellett a maszk hatásaira is kitért, ugyanis ha ez az eszköz takarja a kisgyermek szülei arcát, a mimikájukat nem láthatja. Véleménye szerint érdemes lenne ennek vizsgálata, hogy milyen hatással lesz ez a kicsik érzelmi intelligenciájára. A pedagógusok az előadásokat követően kötetlenül beszélgethettek és szakkönyvi bemutatót is láthattak.